Magyarország 12 legjobb panorámája +1 - tudsz ennél szebbet?
Vízpart, hegyek, erdő közepe: mind olyan tulajdonság, ami egy ingatlan értékét jelentősen növelheti, az adu ász viszont vitán felül az örök panoráma. És ebből Magyarország alaposan ellátott, nézzük, az otpotthon.hu ingatlanhirdetései közül, melyek rendelkeznek a legcsodásabb panorámával!
Budapesten nagy a vita, jobb-e Pesten lakni, ahonnan gyönyörűen rálátni a festői Budára, vagy Budán, ahonnan a lapos Pest látszik, de ha nyugatabbra költözünk, akkor már a Budai-hegység. Az elég valószínű, hogy Máriaremete egy olyan pontja ennek a régiónak, ahol már csak létezni is felüdülés. Lásd alább:
Leányfalu:
Ez a mindössze 64 négyzetméteres ház, ami egy elég nagy telekre épült Leányfalu értékeire világít rá: a kilátás észbontó, emellett a házat az idén felújították, az extrák között egy külső áru lift és egy kétbeállós garázs és klíma említhető még.
És már Pécsen is vagyunk, ahol a Mecsek ígér háborítatlanságot és a szemnek pihentető képeket. Az alábbi 200 négyzetméteres medencés családi ház ráadásul erdőben található, így a panoráma gyakorlatilag belelóg az erkélybe.
Ha pedig arra lennénk kíváncsiak, hogy van-e valódi panoráma Pécs környékén, máris mutatunk egy másik házat. Innen nézve a panoráma idilli:
Csabdi:
Ezen a kis településen a Gerecse aljában, a Zsámbéki medence fölötti első dombok közti völgyben árulnak egy 80-as építésű házat, ahonnan Bicske csak egy perc autónyi távolságra található. A telek 1117 négyzetméteres, a kert parkosított, rendszeresen gondozott, saját öntözőrendszerrel kiépítve.
Ez a szentendrei, ötszobás, 250 négyzetméteres, háromszintes ház örök panorámát ígér. Méghozzá a hatalmas üvegfelületekkel, tágas terekkel, körpanorámás teraszokkal is mintha mindent ennek vetettek volna alá.
Piliscsaba "legszebb utcájában, hegyekre néző panorámával" eladó ez az újszerű, hat szobás, 274 négyzetméteres ház, ami egy 801 négyzetméteres telken áll.
Térjünk vissza Budapestre egy elképesztő panoráma erejéig: ez itt az Orbánhegy, ahol 1400 négyzetméteres telken épült ez a különleges ház, amely csendes, meghitt zsákutca végén található elvehetetlen örök panorámával, ősfás kerttel, jakuzzival, medencével.
A harkányi szőlőhegyen, jól megközelíthető, 1665 nm-es, örök panorámás telken eladó az alábbi panorámával rendelkező 72 négyzetméteres házikó, ahonnan naposabb időben a Siklósi is várig ellátni.
Ez a többgenerációs, kétszintes családi ház Zalaegerszegen, közkedvelt, csendes, nyugodt, városrészben található. A konyhabútort finom pasztelszínekben álmodták meg, egyedi méretre gyártott és profi kivitelezésű. A ház belső ajtói egységes fából készültek, melyek harmonizálnak a gyönyörű antik bútorokkal.
A 3424 négyzetméteres udvar parkosított, gyümölcsfákkal és a szép díszcserjékkel gazdagon beültetett.
Héreg:
Gerecse dimbes-dombos karéjában szemet gyönyörködtető, panorámás csendes részén eladó egy komoly birtok két présházzal. Komoly birtok: 8424 négyzetméteres a telek, az épületek egy része lakható, de nagyrészt felújításra szorulnak.
Csodás kilátásról beszélni Magyarországon, miközben nem említjük a Balatont? Ilyen nem fordulhat elő, rögtön mutatunk is néhány balatoni ingatlant, ami a látványért is már megérné.
Ez a négy+ egy szobás, százötven négyzetméteres, kiváló állapotúnak látszó ház egy 825 négyzetméteres telken áll.
Sokszor elég csak egy szót mondani, minden magyarázat szükségtelenné válik: ez Csopak. A ház 200 négyzetméteres, saját úszómedencével rendelkező, minden igényt kielégítő háromszintes. A panoráma kis híján 360°-os.