2023.11.16.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás #budapest

Így előzhetik meg Budapesten az iskolásokra leselkedő balesetveszélyt

Így előzhetik meg Budapesten az iskolásokra leselkedő balesetveszélyt

A napokban adják át a VIII. kerületben a főváros első és egyben legmagasabb szintű iskolautcáját. Az iskolák előtti útszakaszok forgalomcsillapítása már évek óta esedékes, hiszen a csúcsforgalomban a szülőnek és gyereknek is fokozottan kell figyelnie, hogy elkerüljék a baleseteket. Már önmagában ezért is megérte volna a változtatás, de az iskolautcával ennél jóval többet nyernek a kerületi diákok és lakosok.


Több, mint „kiss and go”

Reggel 7 és 8 óra között, valamint a délután 3-tól 5-ig tartó időszakban már a kisebb településeken is megnövekszik az autós forgalom az oktatási intézmények körül, mivel a gyerekek jó részét autóval viszik az iskolába. Emiatt torlódások alakulnak ki, és hamar stresszessé válik egy klasszul indult reggel.

Miután több település is felismerte a problémát, Kiss & Go megállókat, autófordulókat alakítottak ki. Az ilyen parkolók lényege, hogy nem parkolók, hanem kizárólag csak arra a néhány másodpercre lehet ott megállni, amíg a gyermek kiszáll a kocsiból, puszit ad, majd elindul az iskolakapu irányába. Ha az ilyen helyeket rendeltetésszerűen használják, elkerülhetőek a dugók.

További előnye a mentális jólét megőrzése mellett az is, hogy a K&G-val csökkenthető az autók károsanyag-kibocsátása.

Ebből a lakásból 10 perc alatt lehet eljutni a Trefort utcába. A fittséget biztosítja az is, hogy a historikus bérházban nincs lift elado-teglalakas-budapest-vii-kerulet-96672082-t1.webp

Így lett az egyszerű forgalomszabályozásból iskolautca

A Józsefvárosi Önkormányzat Biztonságos Iskolautcák programjában csak az első állomás a Trefort utcában található gimnázium előtti tér átalakítása. A gimnázium vezetése már korábban is jelezte a közlekedésszabályozásra vonatkozó igényét az önkormányzatnak, viszont az nem valósulhatott meg az épület felújítása miatt. Végül a közös együttműködés eredményeképp megszületett az iskolautca terve.

A kerületben közel 40 olyan közintézmény található, ahol kiskorú gyermekek nevelése zajlik. Ezek közül öt további iskolával zajlik az egyeztetés egy hasonló projekt megvalósításáról. A Józsefvárosi Önkormányzat tavaly ősszel hat pontban foglalta össze, hogy milyen környezetet szeretne biztosítani ezeknek a gyerekeknek. Ezek között olyan szempontok szerepelnek, mint: tisztaság, biztonság, zöld.

Ez az ingatlan kiváló lokációval rendelkezik és tömegközlekedés szempontjából is szerencsés elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-palotanegyed-87943676-t6.webp

Milyen lesz a Trefort utcai iskolautca?

A Szentkirályi utca felől tilos lesz a behajtás, a Puskin utcát pedig zsákutcává alakítják. A gimnázium vonalában az autóforgalom elől behajtásgátló oszlopokkal, dézsás növényekkel határolják el a megújult teret. A cél itt is több rétegű. Egyrészt megteremti az intézmény közelében a biztonságos közlekedést, ami elsőbbséget jelent a gyalogos, kerékpáros esetleg rolleres közlekedésnek. Másrészt az iskola előtti tér új funkciót is kap: közösségi térként vehetik birtokba.

A tervek alapján lesz piknik pad csoportmunkához, de lehet majd asztaliteniszezni is.

A változást egyelőre támogatják az utcában található intézmények, hotelek is. A projekt lezárása után pár hónappal egy közvélemény kutatást is beiktatnak ezzel kapcsolatban.

Befektetésként is hasznosíthatod ezt a lakást, amelynek nagy előnye, hogy gyalogosan is rengeteg fővárosi elérhető 10-20 perc alatt elado-teglalakas-budapest-vii-kerulet-97222846-t1.webp


Az OTP Otthon ingatlankereső portálról

Az OTP Otthon az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. Az OTP Otthon célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 150 474 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Budapesti körséta: V. kerületi ingatlanok
2023.11.26. #ingatlaneladás #budapest
Budapesti körséta: V. kerületi ingatlanok
A belvárosi lét mindig is különleges érzéssel tölti el az ott lakókat. Ez Budapest közepe, a főváros legdrágább kerülete, ahol meg kell fizetni a lakhatást. De van olyan, amikor le lehet csapni néhány különleges ajánlatra. Mutatunk pár, az átlagár alatt meghirdetett lakást.
Így válhatsz szimpatikus albérlővé - gyakorlati tanácsok a kevésbé szimpatikusoknak
2023.11.24. #albérlet #ingatlanvásárlás #budapest
Így válhatsz szimpatikus albérlővé - gyakorlati tanácsok a kevésbé szimpatikusoknak
Bizonyos szempontból nagyobb - legalábbis hosszabb ideig tartó - bizalomra van szükség lakáskiadásnál, mint ingatlanértékesítésnél. Nemcsak a lakásnak kell megfelelnie bizonyos elvárásoknak, hanem bérlőnek is. Hogy kettejük között jobban működhessen a kémia, ahhoz tanácsokat adunk.
Óbudán még mindig látogatható a mesébe illő lakótelep
2023.11.22. #budapest #ingatlantörténelem
Óbudán még mindig látogatható a mesébe illő lakótelep
A Gázgyári Lakótelep mindennek éppen az ellenkezőjét nyújtja, amit alapvetően egy lakótelepről gondolunk. Megmutatjuk.
Egyszerű ragyogás? - nem kivitelezhetetlen a glamour lakás a Svábhegyen
2023.11.19. #luxusingatlan #budapest #újépítésű
Egyszerű ragyogás? - nem kivitelezhetetlen a glamour lakás a Svábhegyen
A Svábhegy közegéhez tökéletesen illeszkedő épület éles kontrasztban áll a glamour lakberendezési stílusra jellemző, szemet gyönyörködtető csillogással. Az enteriőr egyelőre csak a látványterveken létezik, viszont a leendő tulajdonos, nem kizárt, hogy ennek hatására fogja megvásárolni az ingatlant. Sehol egy drámaian túlzó giccses díszlet vagy harsány elem. A tervező elegánsan nyúlt a belső terekhez, ami így meglepően jól harmonizál Budapest egyik legkedveltebb zöld területének egyszerűségével.
Tudod, mit tud rólad az okosotthonod? Kényelmes és életet menthet
2023.11.18. #eladólakás #budapest
Tudod, mit tud rólad az okosotthonod? Kényelmes és életet menthet
Több, mint 30 éve, hogy Magyarországon megjelentek az első maroktelefonok. Ki gondolta volna, hogy a bunkofonból ujjlenyomat-érzékelős, internetkapcsolatos, fényképezésre és videózásra is tökéletesen alkalmas kütyü lesz? Ilyen kaliberű áttörés zajlik jelenleg az ingatlanpiacon is, ami egykor a telekommunikációt is megváltoztatta. Az okosotthon ma még futurisztikusnak tűnik, holnapra alapkövetelmény lesz. Azt is megmondjuk, hogy miért.
Serfőzőháznak indult, végül a főváros lett belőle - ingatlanpiaci körséta a IV. kerületben
2023.11.15. #eladólakás #budapest #újépítésű
Serfőzőháznak indult, végül a főváros lett belőle - ingatlanpiaci körséta a IV. kerületben
A IV. kerület büszke a sokáig fennálló saját közigazgatásra, és az ottani lokálpatrióták önálló nagyvárosként tekintenek Újpestre. Mi pörög most az újpesti ingatlanpiacon?
Beékelődtek a Duna és Mercedes-szalon közé, most aranyba öltöztek
2023.11.14. #luxusingatlan #budapest
Beékelődtek a Duna és Mercedes-szalon közé, most aranyba öltöztek
Újlipótváros határán, a volt K&H Bank székházának lebontása után épült fel a Duna Pearl nevű, egy szállodával egybeépült lakópark. A beruházó közleménye szerint arany fokozatú minősítést szereztek a nemzetközi iparági sztenderdnek számító LEED energetikai tanúsítvány rendszerében.
Budapest első bevásárlóközpontja még a magyar nyelvnek is adott ajándékot
2023.11.10. #ingatlantörténelem #építkezés #budapest
Budapest első bevásárlóközpontja még a magyar nyelvnek is adott ajándékot
A plázázás mint ige 1996 óta él velünk, és azóta járunk multiplex moziba is. Akkor nyílt meg Magyarország első, nyugati értelemben vett bevásárlóközpontja, a Duna Plaza, ami megőrjítette az országot.
1+1 félszobás mennyország - ez a kis lakások titka
2023.11.10. #eladólakás #budapest
1+1 félszobás mennyország - ez a kis lakások titka
Ki álmodik mindössze egy másfélszobás lakásról? Például az, aki akinek semekkora lakása sincs. Aki, mondjuk idáig albérletből albérletbe hurcolkodott, de elérkezettnek látja az időt, hogy tanyát verjen. A kis lakások is lehetnek szuper élhetők, és hogy ezt bebizonyítsuk, három szemrevaló 1+1-es ajánlatot mutatunk az otpotthon.hu kínálatából.