Az elfoglalt férj alteregója, aki pontos és akkor csinálja meg a munkát, amikor megígéri

– Kezdd az elejétől kérlek: honnan jött a Pótférj ötlete?

– Hasonló vállalkozást annak idején az édesapámmal csináltam Szegeden. Az egy ilyen generál kivitelező vállalkozás volt, ahol kimondottan az egyre nagyobb munkák voltak a cél. Ez nekem már akkor sem feküdt, mert nem nagyon szeretek huzamosabb ideig ugyanoda visszajárni dolgozni.

– Mi vele a probléma? A monotonitás?

– Valószínűleg igen. Engem egy idő után feszélyez, ha ugyanazzal a feladattal találkozom, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazon a helyszínen. Emiatt sem működött számomra ez hosszútávon. Aztán tovább vállalkoztam, alkalmazott is voltam, és volt olyan időszak, amikor ez nem volt az életem része. De valahogy mindig ott volt, hogy ismerősök, barátok és családtagok elhívtak egy probléma megjavítására.

Ha például kiugrott a falból a villanykapcsoló, akkor elhívtak megjavítani. A rokonoknak barátoknak, családtagoknak ezeket nyilván ingyen megcsináltam, ezért megkérdezték, hogy miért nem ezzel foglalkozom, miért nem vállalkozok. Ezek a visszatérő mondatok elvetették a magokat és szépen lassan kicsíráztak bennem. Ugyan a munkahelyemen megbecsültek minden tekintetben, de mindig ugyanoda kellett járnom, ugyanazt kellett csinálnom, ezért azt mondtam, hogy mellékállásban kipróbálom ezt is.

– Mikortól lettél Pótférj főállásban?

– Nagyjából a covid idejére tehető. Addigra állt össze az egész. Először elkezdtem megvásárolni a szerszámokat. Annak idején ezt úgy álmodtam meg, hogy összegyűjtök x millió forintot, másnap bemegyek a boltba, megveszem az összes szerszámot, a következő nap pedig kiváltom a vállalkozói igazolványt, és onnantól kezdve ez működik is.

– Ehhez képest, mi történt?

– Nem szabad így csinálni! (nevet)

Legalábbis nálam úgy működött, hogy mindig összegyűjtöttem egy összeget, ami még nem volt a teljes összeg, de mindig lett hirtelen valami fontosabb, és akkor el-elköltögettem ebből a pénzből. Így nyilván nehezen lett meg a teljes összeg. Aztán egyszer csak úgy gondoltam, hogy csinálni kell valami olyat, ami ezt felülírja, és akkor egy már fájdalmasan nagy összeget elköltöttem a vállalkozáshoz szükséges szerszámokra. Ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy biztosan ezt fogom csinálni.

Közben megálmodtam a nevet is. Azt nagyjából tudtam, hogy nem szeretnék olyan vállalkozó lenni, akinek a névjegykártyáján az áll, hogy Urbanovich András – ezermester, és akkor hívogatnak.

Rögtön az elejétől azt terveztem, hogy lesz egy marketing háttér, amit most is látsz, hogy lesz mögötte egy sztori. Ami számomra is élvezetes, és az érdeklődés középpontjába is teszi a vállalkozást.

Hogyha ez tényleg csak arról szólna, hogy reggel jövök, megoldom a feladatokat, este hazamegyek, és ez nincsen mögötte, akkor már régen kiégtem volna. Így viszont folyamatosan érdekessé teszi. Amikor éppen valamelyikbe egy kicsit belefáradok, akkor azt tudom jegelni, és egy másikat tudok csinálni, ami éppen aktuálisan érdekesebb terület.

Most például az Instagramot letöröltem. Nem kiszálltam a közösségi médiából, csak magát az alkalmazást teljesen letöröltem a telefonomról, és ott egy darabig nem követem az eseményeket, viszont jobban tudok koncentrálni a munkára. Van, amikor pedig fordítva van, hogy a munkával nincs kedvem sokat törődni, és a social média megy egy jobban, mert azzal foglalkozom. Tehát nem visszavonultam az Instagramról csak most ideiglenesen máson van a fókusz.

– Általában hogy indul a napod?

– Ha nincs extrém követelmény, akkor 9 óra előtt nem szívesen kezdek. Ennek több oka van: egyrészt az ügyfeleknél sem szívesen vagyok ott hamarabb. Ez nem egy építőipari jellegű munka; amikor tényleg csak egy csöpögő csapot kell megjavítani, nem akarok senki bejáratánál reggel 7-re ott állni vigyázban.

Egyrészt az ügyfelet is kímélendő, másrészt, ha éppen fúrásról van szó, akkor a szomszédokat is kímélendő, nem szeretném korábban kezdeni a munkálatokat. Azt hiszem a legfontosabbat a végére hagytam: borzasztóan utálok korán kelni. Ennek megfelelően 7 óránál hamarabb nem szívesen ébredek föl.

Egyszerűen nem vagyok reggeli ember. Nekem szükségem van arra, hogy szépen lassan be tudjon indulni az napom. Az előző és egyben utolsó munkahelyemen nagyon sokszor jártam 6 órára. Ráadásul nem is a városban volt, hanem Biatorbágyon, ahol 6-ra ott kellett lennem munkára alkalmas állapotban. Én ezt 9-10 óra előtt nem tudom produkálni. Jó, hogy mindezt beláttam, és inkább a délelőtti és délutáni órákra koncentrálom az erőimet.

– Este meddig dolgozol?

– Ez a része változó. Magát a fizikai jelenlétet 5-nél tovább nem nagyon szeretem. Van, akinek kimondottan az az igénye, mert mondjuk 4-ig dolgozik, ezért csak a későbbi órák oldhatók meg.

A munka jellegéből is adódhatnak korlátok, például este nyolckor nem fogok fúrni. Én is utálnám, ha a szomszédom este nyolckor akarna felújítani – sajnos volt már rá példa az életem során – és tudom, hogy mennyire nem szerettem. Nem szeretném, ha másoknál ezt én okoznám.

Nekem is jobb, ha 5-6 után már otthon vagyok. Az ezermesterkedésen kívül van még dolgom. Ezzel, hogy van mellette egy közösségi média, abba is időt és energiát kell fektetnem, és van némi adminisztrációs rész, amit nem szabad elfelejteni. Naponta több órát is kitesz az e-mailekre, megkeresésekre válaszolás, árajánlatkészítés és -adás.

A munkaidőm, amit fizikai munkával és jelenléttel töltök, nagyjából 8 óra, de ez nem mindennapos, mert nem tudom úgy teletölteni a naptárat, hogy minden nap reggel 9-től este 5-ig dolgozzak. Tegnap például úgy zajlott, hogy reggel dolgozni 9-re dolgozni mentem, egy órakor végeztem, hazamentem megebédelni, és 3 órára mentem a következő helyre. Volt közben egy olyan sáv, amiben egy picit tudtam adminisztrálni. Végül olyan fél 6 körül értem haza. A másik véglet, amikor reggeltől estig szaladás van, és kevesebb idő jut az adminisztrációra.

– Felhívod a figyelmet arra, hogy főleg kisebb feladatokat vállalsz, és például villanyszerelést meg betonozást nem. Mi a kedvenced? Mivel hívnak leggyakrabban?

– Nyilván megvannak a szakmai korlátaim, és törvényesen sem lehet mindenkinek mindenhez hozzányúlnia. Ez szerintem nagyon helyes és így van jól. Villanyszerelést például azért nem vállalok, mert veszélyes is lehet, és azzal nagyon nagy hibát is el tudnék elkövetni. Ugyanilyen a gázszerelés például.

Még ha esetleg értek is hozzá, akkor sem szoktam ezeket megcsinálni, mert nem az én dolgom. Ezeket a szakemberek iskolában tanulják, hogy utána végzettségük és jogosultságuk legyen rá. De egy csöpögős csapon maximum annyit tudok elrontani, hogy eláztatom az alsó szomszédot, ha nagyon-nagyon rosszul csinálom. És akkor még mindig csak anyagi kár keletkezett. Nyilván nem ez a cél és megpróbálom jól csinálni. (nevet)

Az apróbb dolgokhoz sokszor nem hívnak szakembert az emberek, vagy éppen a szakember közli, hogy ennyi munkáért ő ki sem megy.

Sokszor több apróságot szednek össze a lakásukban az ügyfelek, és úgy több féle dolgot meg tudok csinálni egyszerre. Egy apró vízszerelés, egy kis asztalos munka és például valami, amit föl kell fúrni. Hogyha ezekhez három külön szakembert hívnak ki, akkor egyrészt már a szervezés is sok időbe telik, és anyagilag sem biztos, hogy jól jár, aki erre a három különböző feladatra három embert fogad fel. Ha csak a kiszállási díjat számoljuk és szorozzuk fel hárommal, mindjárt más árakról beszélünk.

Ezek az apró vízszerelési, fúrási, bútorösszeszerelési dolgok a slágerek.

– Már akkora rutinod van az összeszerelési útmutatók értelmezésében, hogy csuklóból megy?

– Azt gondolom, hogy tud meditatív lenni. Nyilván nem mindenkinek, van, akit kimondottan irritálnak. Annak ellenére, hogy tudja is, érti is, nem akarja megcsinálni és inkább rám bízza. Van olyan ügyfelem, aki műszaki végzettsége ellenére velem csináltat mindent, mert neki fontosabb a családi béke meg az ő idegrendszere, mint elmondta. Ő nem szereti ezeket csinálni, pedig látott már az ikeásnál bonyolultabb rajzokat is, és azokat is meg tudja oldani. Amíg nála dolgozok, addig szerinte több pénzt keres ezen idő alatt. Van, aki ilyen megfontolásból csinálja és nem pedig azért, mert nem ért hozzá.

Egyébként az Ikeát kimondottan kedvelem. Nagyon jól ki lehet számolni, hogy mennyi időbe fog kerülni, pontos árat tudok mondani rá és nem okoz meglepetést senkinek. Ez azért jó, mert kiszámítható. Nyilván nem lesz tőle baromi izgalmas az élet amikor a negyvenedik PAX garnitúrát rakom össze, de nagyon jó, hogy kiszámolható a részidő, hogy mikor, hol tartok. Ők is örülnek, mert ehhez hozzá tudják szervezni például azt, hogy mikor jöhet a következő része a munkálatoknak egy felújításnál.

Most 30 napra előre be vagyok táblázva, az ünnepek előtt egy kicsit rövidebb lett a várólista, de az ünnepek után megint beesett mindenki, akinek volt bármiféle ügyes-bajos dolga.

Aminek még örülnek az ügyfelek, az a pontosság, amivel időt és energiát tudok spórolni nekik. Hiszen mi van az összes ilyen szolgáltatóval: a kéményessel, vízóra leolvasóval? Ezekre mindig kiveszel egy nap szabadságot, mert annyi van kiírva az ajtóra, hogy reggel 6-tól este 6-ig bármikor jöhetnek, te meg várod otthon őket malmozva. Én meg ha beírom, hogy 9:15-kor érkezem, arról küldök egy emlékeztetőt az ügyfélnek, és lehet, hogy csak egy villanykörtét fogok kicserélni, de akkor ott leszek.

– Igen, a megbízhatóság különösen nagy érték.

– Ez nem agysebészet, és némi tapasztalattal, odafigyeléssel ezek a dolgok mind elsajátíthatók. Nincsenek szuperképességeim, hogy a világon csak én tudnám megoldani ezeket a problémákat. Attól lesz egyedülálló, hogy így van felépítve a rendszer.

Nem véletlen, hogy nem az irgalmatlan szakmaiságot és precizitást emelik ki a legtöbben a Google értékelésnél, hanem azt, hogy ott és akkor voltam, amikor megbeszéltük, és tiszta ruhában voltam és emberi külsővel jelentem meg a munkaterületen.

Sok esetben nem teljesen ismeretlenként érkezem, hiszen ha olvastál ezt-azt az oldalon, akkor már számodra sem vagyok teljesen idegen. Akik az Instagramról érkeznek, sokszor félig-meddig ismerősként fogadnak, ami nagyon jó belépő számomra, hiszen már az indulásnál van valamiféle bizalom.

– Igen, a személyesség nagyon megnyerő, és talán pont emiatt van az, hogy jól kezeled az embereket. Nyitott vagy, és a személyiségedbe az Instán bepillantást engedsz.

– Azt a részét, hogy mennyire vagyok nyitott, nekem tanulni kellett. Inkább zárkózott vagyok. Ha a néhány évvel ezelőtti Andrással beszélgetnél, akkor szerintem egy kevésbé nyitott embert látnál. Az is egy tanulás volt, hogy erre szükség van, és egy kicsit jobban be kell engedni az embereket az életembe, hogy a vállalkozás sikeres legyen.

Lehet, hogy ez hülyén hangzik, de ez egy ilyen felvett dolog. Rövid távon, a munkaidő alatt teljesen jól ki tudok jönni az emberekkel. Aztán kiderült, hogy vannak, akikkel hosszú távon is. De hosszú távon nehezebb összesimulni mindenkivel és felvenni a ritmust. Rövid távon erre könnyebben képes vagyok.

– Szintén az Instáról tudom, hogy nem riadsz vissza az állatoktól sem. Volt már valami különleges állatos sztorid?

Pár éve egy beszélgetés során valakinek elárultam, hogy kedvelem az állatokat, ami később az eszébe jutott, amikor éppen egy nagyon csúnyán bepakolt erkélyről kellett galambfiókákat kimenekíteni. Felhívott, hogy tudnék-e menni, így mentem galambot menteni. Az állatbarátok valahogy könnyebben megtalálnak.

Engem nagyon feldob, hogy állatokkal vagyok napközben körbevéve. Sokan szabadkoznak, hogy jaj, hát ne haragudjak, hogy felugrál a kutya, de hát nyilván nem haragszom. Kimondottan örülök ennek, pluszban gyorsabban telik az idő. A beszélgetésnél is oldja a kezdeti hangulatot, és hamarabb meg lehet találni a közös nevezőt.

– Amikor elküldenek neked egy megrendelőt neked, megkérdezed általában, hogy van-e háziállat, gyermek vagy agresszív férj a lakásban?

– Olyan van, hogy ha zajjal járó munkát kérnek (fúrás), akkor meg szoktam kérdezni, van-e gyerek. Vagy ha a szomszédban van kisgyerek, akit például altatni kell, akkor érdemes felkészülni. Volt már olyan, hogy jelezték, a szomszédban 1-től 2-ig altatás van, és akkor ezt az idősávot megpróbáltuk elkerülni. A kisállatra nem szoktam kitérni, ezt nagyon sok esetben fölhozza maga a tulajdonos.

– Ez milyen figyelmes, hogy arra is rákérdezel, hogy esetleg a szomszédban van-e kisgyerek!

-Az elején nem kérdeztem, de aztán volt egy-két eset, ami után szokássá vált, hogy van-e a társasházban valami különleges szabály, amire oda kell figyelni. Van olyan társasház, ahol nem az országos norma a mérvadó, hanem déltől 3-ig mondjuk nem lehet fúrni. Nyilván nekem sem hiányozik, hogy engem fenyegessenek, azért, mert ott vagyok és végzem a munkám.

Egy kérdést mindenképpen megér, igyekszem a fölösleges konfliktusokat elkerülni.

– Összejött végül az a kezdeményezés, hogy a fel nem használt, megmaradt építőanyagok, festékek valahogy gazdát tudjanak cserélni?

– Nem, sajnos. Nem temettem el továbbra sem ezt a dolgot, viszont nem nagyon van most rá kapacitásom. Sokan mondtak sokféle ötletet erre, hogy hogyan lehetne, meg ajánlottak mindenféle FB-csoportot. Nyilván nem én gondoltam erre először, inkább azt szerettem volna az egészből kihozni, hogy valamiféle felületet adjak ennek az egésznek, és azt szerettem volna, hogy ha a felület maga önjáró.

Előfordult már, hogy a tulajdonos megkérdezte konyhabútor-cserénél, hogy tudok-e valamit csinálni például a négy konyhaszékkel, mert neki már nem kell. Általában lefotózom, kirakom sztoriba, ha van jelentkező, akkor összekapcsolom őket.

Rengeteg szemetet termelünk, megveszünk egész tubus festékeket, majd alig-alig használunk el belőle, aztán felrakjuk a polcra, ahol beszárad. Sokat költünk ilyen baromságokra. Ez senkinek sem jó. Lesz ebből még valami, azt gondolom, csak nem most van itt az ideje.

– A jövőben szeretnél egy önjáró „pótférj” szolgáltatórendszert. Ez még tervben van?

– Igen. Abban bizonyos vagyok, hogy nem szeretnék saját alkalmazottat, tehát ha megvalósul, akkor nem olyan formában, hogy lesz 10 alkalmazottam, akik járják a várost, én pedig a munkát szervezem.

Ha lesz is alkalmazottam, akkor inkább az adminisztratív részére és nem a fizikai részére a munkának. Inkább franchise-jelleggel fog működhet. Biztos vagyok abban, hogy jobban odateszi magát az ember vállalkozóként, ha a saját bőrét viszi a vásárra, azt pedig nagyon nem szeretném, ha az én nevemben valaki olyan munkát adna ki a kezéből, amihez nem adnám a nevemet.

– Volt már olyan, hogy a Pótférj márkanév miatt zavarba hoztak téged?

– A névválasztás abszolút tudatos volt. Direkt olyan provokatív nevet szerettem volna, hogy ha a fölmatricázott autó mögött megáll valaki a piros lámpánál – legyen az nő vagy férfi –, utána rákeressen a neten, és kíváncsi legyen arra, hogy mit takar. Ha valami egészen más, teljesen hétköznapi név lenne, akkor biztos vagyok abban, hogy most nem beszélgetnénk itt, mert abból nem lenne sztori.

A név egy szűrő is egyben, és azokat az embereket kiszűri az ügyfelek közül, akiknek nincs annyi humorérzékük, hogy megértsék, miről szól a vállalkozás. Hozzám szükség van egyfajta humorérzékre is, és ha valaki annyira nincs birtokában ennek, akkor tényleg jobb mindkettőnknek, ha nem én dolgozok nála.

Nem okoz számomra gondot tisztázni a vállalkozás ártatlanságát, meg ennyi idő után talán már nem is annyira érdekes. Most már annyira nem is akarom elmagyarázni hanem mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ez micsoda. Mindig van olyan, aki a mögöttes tartalmat akarja belelátni. Van, akinek semmit nem kell magyarázni, mert az első pillanattól kezdve érti. Belőlük lesznek az én jó ügyfeleim, mert hasonlítanak rám és megértik az egészet.