2024.03.25.Szerző: Árgyelán Dorina #építkezés #felújítás

Találtunk végre egy jó asztalost, de bútor helyett valami mást készítettünk vele

Találtunk végre egy jó asztalost, de bútor helyett valami mást készítettünk vele

Örök dilemma, hogy megéri-e asztalossal készíttetni a bútort vagy válaszunk valamelyik nagy bútoráruház kínálatából. Kapóra jött, hogy a közösségi médiában is felbukkant Gyeskó Tamás és az oldala, a Végre egy jó Asztalos. Tamás először lemondott az asztalos karrierről, majd némi kerülő után visszahúzta a szíve az alkotáshoz. Saját vállalkozásba kezdett, aminek a keretén belül kiélheti a kreativitását. Interjú.


– Hogyan kezdted a pályafutásodat, és mi motivált, hogy ezt a szakmát választottad?

Gyeskó Tamás: – Középiskolás éveim alatt a sógorom árnyékában szívtam magamba a szakma alapjait. Az érettségi és a kommunikációs szakirány után három évig dolgoztam egy nagyobb, 30 fős műhelyben. Ezután következett a kalandozások kora: rendvédelmi vonalon kezdtem, de voltam projekt menedzser, banki ügyintéző és panaszkezelési munkatárs is.

Tamás több területen is kipróbálta magát, majd visszatért álomhivatásához 20240317_211902.jpg

Ez idő alatt világossá vált számomra, hogy ezeken a területeken kevésbé tudom megélni a kreatív alkotás iránti vágyaimat, így visszakanyarodtam a kiindulóponthoz. Az asztalos szakmának a legnagyobb ajándéka, hogy kézzel fogható a termék. Van produktum, amit egy önálló vállalkozásban végig kísérhetek a tervezőasztaltól az utolsó csavarig.
2020 tavaszán indítottam önálló vállalkozásomat, ez pont a covid kellős közepe volt, így kezdetben elég bizonytalan volt az indulás, de szerencsére kezdettől elég sok megkeresést kapok.

– Honnan jött a "Végre egy jó asztalos" vállalkozás?

– Ismeretlenül egy jó névvel ki lehet tűnni a tömegből, utána már csak szépen és pontosan kell dolgozni. Olyan nevet szerettem volna, ami megragad a fejekben és, ami igaz is. Ezért lett a szlogen "Ne keress tovább, találtál Végre egy jó Asztalost".

Kreativitásért nem kell a szomszédba menni 20240317_211945.jpg

– Mennyire van szükség vagy lehetőség a kreativitás megélésére?

– Sok esetben szükség van a kreatív ötletekre egy-egy helyiség optimális és esztétikus kihasználásához. Az egyedi igények megvalósítása mellett fontos a praktikum és a kényelmes használat a mindennapokban. A tervezésben is aktívan részt veszek, így bőven akad lehetőség ötletelni, hogy mi lenne az ideális megoldás a legnagyobb kihívásokra is.

A szűk helyiségek egyedi bútort igényelnek 20240317_212433.jpg

– Milyen anyagokat és technikákat részesítesz előnyben a munkáidban, és miért?

– Manapság sajnos a tiszta fa bútorokat kevésbé részesítik előnyben a drága anyagárak miatt. Fenyőfából pergolákat, bükk és tölgyfából lépcsőt, korlátot és térelválasztókat készítünk, ezek tartósak, szép és meleg hatást kölcsönöznek az otthonokba. A beépített bútorok többségében a laminált bútorlap az alap, itt is rengeteg színből és fa / kő mintázatú felületből lehet választani.

A festett és mart, klasszikus és modern mintázatú front lapokkal, üveges betétekkel, LED világítással, perforált lemezzel és kárpitozott elemekkel mind egyedibb lehet a belső tér. Ezeket rendszerint be is építem a projektekbe, ahol igény van rá.

– Hogyan segíthet az egyedi asztalosmunka abban, hogy egy otthon személyessé és egyedivé váljon?

– Egy lakótér kialakításánál sok szempont lehet mérvadó: egyszerű, praktikus, vagy modern tele high tech megoldásokkal. A sokszínű és sokrétegű anyagfelhasználásnak köszönhetően minden igény megvalósítható, így mindenki a saját elképzelései szerint alakíthatja otthonát személyessé és egyben egyedivé is.

A szülő kitalálja, az asztalos elkészíti, a gyerek élvezi 20240317_212045.jpg

– Hogyan viszonyulnak az egyedi bútorok árai a tömegtermelésű bútorokhoz? Miért éri meg befektetni a méretre készített darabokba?

– Sajnos a tömeggyártásban készült termékekkel ez a szakma sem tudja felvenni a versenyt. A különböző bútoráruházak áraihoz képest egy egyéni színek alapján, egyedi elrendezésű, milliméterre gyártott, bútort nagyságrendileg másfél-kétszer drágábban lehet kihozni.

Cserébe egészen más minőséget kapunk, nincsenek kompromisszumok, minden akkora, olyan színű és ott lesz, ahogy a megrendelő szeretné. Végre.

Ha nem éred be a tucat előszobabútor kínálattal 20240317_212105.jpg

– Mennyire vehető észre a megrendelőid körében a tudatosság? Általában konkrét elképzelésekkel érkeznek vagy szoktak javaslatokat kérni?

– Sokan kérnek tanácsot a helyszíni felmérés során a tervezésnél, mit és hogyan lenne célszerű kialakítani "mivel én több ilyet láttam már". Mindig szívesen segítek, hogy lehet praktikus és kényelmes, a gyakorlatban is használható bútorokat, berendezéseket kialakítani.

Ugyanakkor vannak akik konkrét elképzeléssel, felturbózott Móricka-rajzokkal vagy profi tervekkel keresnek meg, hogy ez lenne a feladat és csak ellenőrizni kell a méreteket a helyszínen. Ők vannak kevesebben, de a minden projektnek megvannak a maga kihívásai, szépségei.

Álomkonyha, ahol minden a felhasználó szempontja szerint van kialakítva 20240317_212248.jpg

– Mik a terveid a jövőre nézve?

– Szeretnék továbbra is az a kreatív, megbízható, a határidőket mindig pontosan betartó szaki lenni, aki eddig is voltam. Akit úgy ajánlanak tovább a megrendelői, hogy képzeld találtam Végre egy jó Asztalost!

Címlapkép: Shutterstock


Az OTP Otthon ingatlankereső portálról

Az OTP Otthon az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. Az OTP Otthon célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 163 161 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Kelet-Magyarországon segíthet a legjobban az új állami felújítási program
2024.04.09. #finanszírozás #felújítás
Kelet-Magyarországon segíthet a legjobban az új állami felújítási program
Újabb felújítást segítő állami támogatást jelentett be a kormány. Azok kaphatnak a 108 milliárd forintot elérő keretösszegből, akik 1990 előtt épült, gázfűtésű családi házuk energetikai korszerűsítését határozzák el. Az otpotthon.hu adatai szerint jelenleg az összes eladó családi ház harmadát érintheti a pályázat.
Stresszmentes építkezés: utópia vagy valóság?
2024.04.01. #építkezés #építőanyag
Stresszmentes építkezés: utópia vagy valóság?
Aki azt hiszi, hogy lelkileg felkészült egy építkezésre, az még nem építkezett soha. Borítékolni lehet a csúszásokat mind a határidő, mind a költségek tekintetében. Az építkezés különböző szakaszai újabb és újabb, olyan eldöntendő kérdéseket hoznak magukkal, amik nagyban befolyásolják a benne élők komfortérzetét. Növeli a nyomást, hogy a jelenlegi döntéseink következményével több évtizeden keresztül együtt kell élnünk.
Kiderült, hogy a villanyszerelő egy nő! Kiket bátorít a Nők az Építőiparban Egyesület?
2024.03.15. #felújítás #barkácsolás
Kiderült, hogy a villanyszerelő egy nő! Kiket bátorít a Nők az Építőiparban Egyesület?
Téged mennyire érne áramütésként, ha kiderülne, hogy a villanyszerelő nő? Szél Felícia már megszokta, hogy az emberek első reakciója általában a döbbenet, de már régen nem foglalkoztatja, megtanulta kezelni. Számára a villanyszerelés egy küldetés, amibe alázattal, elköteleződéssel és szenvedéllyel vágott bele. Felícia arról mesélt az OTP Otthon Magazin olvasóinak, hogy milyen tapasztalatai vannak nőként egy tipikusan férfias szakmában, illetve milyen fejlődéseket tapasztal az energiahatékonyság terén.
Milyen előnyökkel jár egy felújítandó ingatlan megvásárlása? - A legfontosabb szempontok
2024.03.10. #felújítás #ingatlanárak
Milyen előnyökkel jár egy felújítandó ingatlan megvásárlása? - A legfontosabb szempontok
Érdemes-e egy felújítandó ingatlanba fektetni? Az ingatlanvásárlások csak kevesebb, mint felében kötnek üzletet felújításra szoruló lakásra vagy házra, ami óvatosságot jelez, noha könnyen találni olyan ingatlant ebben a kategóriában is, amivel jobban járhatna egy vevő, mintha jó állapotú ingatlant választ.
Ne nyúlj a hőszigeteléshez, mielőtt elolvasnád ezt a cikket!
2024.03.05. #építkezés #építőanyag
Ne nyúlj a hőszigeteléshez, mielőtt elolvasnád ezt a cikket!
Régóta tervezed, hogy javítasz az otthonod hőszigetelésén? Nem csoda, hiszen az emelkedő energiaárak, így a növekvő rezsiköltség egyre sürgetőbbé teszi az elavult otthonok korszerűsítését. Legyen az akár egy nyílászáró csere, fűtésrendszer optimalizálás vagy a homlokzati hőszigetelés modernizálása. Mielőtt azonban bármit lebontanál, olvasd el a cikkünkben a Mapei hőszigeteléssel kapcsolatos tanácsait, mert milliókat érhetnek neked.
Szinte minden letakaríthatsz ecetes tisztítóval – kivéve ezt a 6 dolgot!
2024.03.02. #lakberendezés #felújítás
Szinte minden letakaríthatsz ecetes tisztítóval – kivéve ezt a 6 dolgot!
Az ecet és az ecetes termékek is természetes tisztítószerek, és nagy segítséget nyújtanak a ház körül. Ha szeretnél leszámolni a vegyszerekkel, neked is érdemes ezekkel az árucikkekkel tisztaságot varázsolni az otthonodban. De nem mindenhol.
Előbb a hivatalt kérdezd, ha otthont akarsz csinálni a garázsodból!
2024.02.27. #ingatlanvásárlás #építkezés
Előbb a hivatalt kérdezd, ha otthont akarsz csinálni a garázsodból!
Az egyre nehezebb lakhatási körülmények egyre kreatívabb kényszermegoldásokat szülnek, mint például a lakássá alakítható garázs. Hogy erre Magyarországon van-e mód, arra a cikkben kerestük a választ.
Hogyan tervezzünk meg egy funkcionális és stílusos konyhát?
2024.02.24. #felújítás #lakberendezés #tippektrükkök
Hogyan tervezzünk meg egy funkcionális és stílusos konyhát?
Egy praktikusan berendezett konyhában minden kézre esik, nem fájdul meg a hátad a görnyedéstől vagy a szemed a félhomálytól. Egy romantikus vacsora elkészítése bármikor jó ötlet és nem feltétlenül kell órákig a tűzhely mellett állnod vagy utána még hosszasan elpakolnod. Mutatjuk, hogyan tervezd meg a konyhád, hogy öröm legyen benne tüsténkedni.
Állnak az eladatlan lakások, ők meg úgy építenek, mintha nem lenne holnap: de nem is otthon lesz belőlük
2024.02.24. #ingatlaneladás #építkezés
Állnak az eladatlan lakások, ők meg úgy építenek, mintha nem lenne holnap: de nem is otthon lesz belőlük
A lakásépítések tavalyi megtorpanása közel negyedszázados rekordokat is megdöntött, ez derült ki a KSH legfrissebb adataiból. Mit jelent ez? Kevesebben fogtak saját otthon megteremtésébe, az új lakások közel kétharmadát pedig eleve eladásra szánták.