Óbudán még mindig látogatható a mesébe illő lakótelep

A lakótelepekről, nem teljesen ok nélkül, hatalmas betontömbök jutnak az eszünkbe, pedig létezett olyan időszak is, amikor kedves polgári házakat értettek alatta, már-már mesés kiskertekkel. Ennek a tökéletes példája az Óbudai Gázgyári Lakótelep, Budapest egyik kedvenc titkos randihelyszíne, amit az 1910-es években azért építettek, hogy el tudják szállásolni az Óbudai Gázgyár dolgozóit.

A nagyvonalúság azért jöhetett össze, mert az eredetileg tervezett 25 millió korona építési költségből megmaradt 1,5 millió korona, úgyhogy a gyár felépülésével egy időben megszülettek a munkáslakások is. A lakóépületeket és egyéb kiegészítő létesítményeit a gázgyárért is felelős zürichi Albert Weiss tervezte volna, de végül a Magyar Mérnök- és Építészegylet elnöke, Kájlinger Mihály javaslatára magyar építészeket bíztak meg a munkával. Így került a projekt Almási Balogh Lorándhoz és Reichl Kálmához. Előbbi a munkások lakótelepét, utóbbi a tisztviselőtelepért volt felelős, mindketten 1912-ben nyújtották be az engedélyeztetési terveket.

Persze nem feltétlenül a nagyvonalúság állt az 1913-ra már nagyrészt felépült lakótelep megszületése hátterében, hanem az, hogy Óbudának az a része kifejezetten gyéren lakott volt akkoriban, és a városi tömegközlekedés is sok kívánni valót hagyott maga után, ezért fontossá vált a lehető legtöbb potenciális munkás közelbe költöztetésének. A gyár beindulásakor felvett 450 dolgozónak nagyjából a harmada meg is tudott szállni itt.

A két rész persze nem ugyanaz, és ez kívülről is látszik: a tisztviselőtelep természetesen a gyár vezetőinek és magasabb beosztású szakembereinek volt a lakhelye, összesen 17 lakással. Már akkor járt mindegyikhez angol WC és fürdőszoba, kiskert, parkettás szoba és kőlappal burkolt konyha.

A kertekhez akkoriban külön kertészet is épült üvegházzal, fűtőházzal és kertészlakkal. Ez a luxus visszavonult a második világháború után, amikor átépítették a telepet, és több lakást is kialakítottak a telkeken, de sokatmondó adat így is az exkluzivitásról, hogy a 2000-es évek végéig őrszolgálat védte a területet, és csak azóta látogatható.

A gázgyári lakóteleppel szemben, a Pók utcai lakótelepen kínálják ezt a panellakást 40 millió alatt.

A munkástelepet pedig az alacsonyabb beosztású dolgozóké vehették a birtokukba, amit sokan csak Gázgyári kolóniának hívták. A telep három házcsoportból állt, épületeiben összesen három háromszobás, 78 kétszobás, 14 egyszobás lakás és négy padlásszoba létesült. Az életkörülmények itt is korszerűek voltak, hiszen vezetékes víz, angol WC, gázzal majd később már villannyal működő világítás, gáztűzhely is került beléjük, bár saját fürdőszobája csak három lakásnak volt. A szobákat hajópadlóval, a konyhákat betonlappal burkolták be.

Ezt az élhető lakást 43 millió forintért kínálja tulajdonosa.

Az épületek egymás mellé épültek, és kiskertek kerültek mögéjük. A telephez tartozott közösségi épület, legényszálló, iskola és óvoda is, az 1920-as évek végére pedig a futballpályát is átadták.

Bár később többször is felmerült a telep bővítésének gondolata, végül soha nem valósult meg. A gázgyár 1984-ben bezárt, de a bezárást mindkét telep túlélte, mivel 2004-ben a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerültek. Mivel a bérleti díjak magasak, új emberből kevés van itt, viszont mivel a volt gázgyári dolgozók még jóval alacsonyabb bérleti díjakra írták alá a szerződésüket, ők továbbra is gondtalanul lakhatnak itt. A munkástelep iskolája sajnos már bezárt, az óvoda viszont azóta is várja a gyerekeket.

képek: Wikimedia Commons