Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét
hirdetés
Az ingatlan, mint jövedelem
Az arisztokrácia tagjain és a vagyonos kereskedőkön kívül számos más magánépíttetők, illetve társaságok is hozzájárultak a bérházak számának gyors növekedéséhez. Különböző biztosítótársaságok, nyugdíjtársaságok és természetesen pénzintézetek is meglátták a lehetőséget a tőkéjük értékének megőrzésére, illetve gyarapítására. Az elkészült lakásokat bérbe adták, később pedig jelzáloghitel felvétel mellett lehetett hozzájuk jutni.
Ez az újpesti nagypolgári lakás 1930-ban épült. Első emeleti, ablakai utcára néznek, ami az átadást követő időszakban a tehetős középosztálybeli családok lakóhelyeként szolgált. Az ingatlan 3+1 szobával rendelkezik, összesen 123 négyzetméteren. A padlástér beépítésével két szintet alakított ki az előző tulajdonos.
Az otthon fogalma
A 19. század eleji szecessziós stílusirányzat a művészetből átterjedt az iparművészetre, az építészetre és a közfelfogásra is. A kivonulást jelentő és megtestesítő trend az otthonokban a kényelmet, a családi együttlétek fontosságát, a nyugalmat honosította meg. Ennek érdekében a különböző tereknek megvolt a maguk funkciója: konyha, étkező, hall, szülői hálószoba. A gyerekek gyakran a cseléddel vagy egy kisméretű zárt és sötét helyen aludtak.
Az egymásból nyíló szobák csak félig-meddig szolgálták ki az intim szférára vágyók igényeit, viszont a századforduló után a lakáson belül volt a fürdőszoba, külön helyiségben volt a konyha, az étkező, a szalon és a cselédszobák. Átlagosan 6-8 szobából álltak a nemesek lakásai, az ennél kisebbekben középosztálybeli családok laktak.
Tökéletes példa erre a Déli pályaudvar közelében fekvő negyedik emeleti ingatlan. A három szobából kettőben szabad átjárás van. Ezek közül a két szélsőhöz erkély is tartozik, ahol bármikor meg lehet csodálni a semmihez sem hasonlítható budai panorámát. A lakást többször felújították, de igyekeztek megőrizni a polgári hangulatát.
A nagypolgári lakás berendezése
A gyereknevelés és a háztartás felügyelése mellett a nőknek jutott a családi fészek berendezéséről való gondoskodás is. Ez meglehetősen könnyű feladat volt az 1800-as évek végéig, hiszen meg kellett felelni a társadalmi elvárásoknak: a hálószobában az ágyak és az éjjeliszekrény szigorúan szimmetrikusan voltak elhelyezve. A ruhák, egyéb textíliák (terítő, ágynemű) a kétajtós szekrényben kaptak helyet.
Annak ellenére, hogy a szalont használták a legritkábban, ennek a berendezési tárgyaira ügyeltek a legjobban. Mahagóni bútorok, plüss vagy bársony kanapék ékesítették, amiken rengetegen díszpárna kapott helyet. Szinte minden ablak előtt nehéz sötétítő függöny lógott, mivel a hatalmas nyílászárók nem voltak túl jó hőszigetelők. Az sem segített a komfortérzeten, hogy egymást váltották a fűtött és fűtetlen szobák. A helyiségek falai eltérő mintázatú (selyem)tapétával voltak bevonva és szinte mindenhol növények zöldelltek.
Az eltérő stílusú berendezés összhangja, a falak mintájának különbözősége, a parkettát óvó, és hidegségét ellensúlyozó szőnyegek jelenléte a mai napig megfigyelhető: