Nem csak agyára mész az illetőnek, de nagyban hátráltatod a munkában is.
Ha azt szeretnéd, hogy gyorsabban száradjanak a ruhák és ne érjen háztartási baleset, akkor a címben feltett kérdésre a válasz: igen. De nézzük a részleteket!
Mit adtak nekünk a rómaiak?! - teszik fel az ókori Róma hatalma elleni titkos összeesküvésre készülők a Brian élete című filmben, majd hosszan sorolják a vívmányokat. A bonmot azóta számos formájában, olykor parafrazálva terjed, és mi is csak azért hoztuk fel, mert az otpotthon.hu ingatlanhirdetései között számos kínai vonatkozású szempontot találtunk, ebből adunk közre egy gyűjtést.
2024-től nő a falusi CSOK, és a települések listája is módosul, ahol igényelhető. Most az ország legdinamikusabban fejlődő térségét vizsgálunk meg, ahova nyugatra jár az ország.
Most zajlik az Európai Mobilitási Hét. Az autómentes nap köré egy egész héten át szerveződnek a programok. Ismét lesz Bringázz a munkába! felhívás, és lelkes önkétesek toborozhatnak a Bicibuszra résztvevőket. Az eddigi egynapos autómentes nap helyett tehát hét napon át élvezheted a tekerés adta szabadságot. Ha pedig eleve olyan helyen élsz, ahol pont fordított az arány, tehát évente nagyjából csak egyszer kell autóba ülnöd, akkor vagy igazán nyertese a természetbarát életmódnak.
Megállt az ingatlanpiac a családi házaknál? Bár családi házat ma úgy is lehet venni, hogy a hirdetési árból jelentősen lealkuszik az ember, de az ingatlanügynökök szerint most már ez sem megoldás, hiszen már az a családi ház sem biztos, hogy elkel, amit kifejezetten olcsón hirdettek meg. És mi a helyzet a Velencei-tónál valamint a Balatonon?
Tudtad, hogy a kiemelt ingatlanhirdetések átlagosan kétszer annyi megtekintést kapnak*?
A legtöbb felsőoktatási intézményben már megkezdődött a tanítás, a kollégiumokban is beindult az élet, már akinek jutott hely, a többiek kénytelenek más lakhatási megoldást keresni. Bár a kiadó lakások bérleti díja emelkedett az otpotthon.hu adatai szerint, a panellakások a legkedvezőbb megoldást nyújthatják a diákoknak.
Magyarországon összesen 3155 település van, ebből 348 város. Ami közös bennünk, hogy szinte nincs olyan közöttük, amelyben ne lenne utca vagy tér Kossuthról, vagy a Petőfiről elnevezve. Most azt is megtudhatod, melyik van hozzád a legközelebb.
Különlegességek a terítéken. Válogatásunkban a legérdekesebb ingatlanokat sorakoztatjuk fel, mint ezen a héten a Makovecz tervezésű ikerház, egy mesebeli kastély és a Csepregi Rothermann-kastély.
Itt az ideje, hogy alaposan szemügyre vedd a személyes hulladéktermelésedet. A teljesen hulladékmentes életmódhoz, vagy ha egyszerűen csak csökkenteni szeretnéd a hulladéktermelést, számos zero waste tippet gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek az indulásban.
2024-től nő a falusi CSOK-ra felvehető összeg, és azon települések listája is módosul, ahol igényelhető. Mennyiben vonatkozik az új helyzet Csongrád-Csanád vármegyére?
Vízpart, hegyek, erdő közepe: mind olyan tulajdonság, ami egy ingatlan értékét jelentősen növelheti, az adu ász viszont vitán felül az örök panoráma. És ebből Magyarország alaposan ellátott, nézzük, az otpotthon.hu ingatlanhirdetései közül, melyek rendelkeznek a legcsodásabb panorámával!
Mi jut eszedbe először az art déco stílusról? Csillogás, gyöngyökkel kirakott ruhák, a charleston és pezsgő? Mi meg azt mondjuk, az art déco mint lakberendezési stílus töretlen népszerűségnek örvend a modern és klasszikus stílus szerelmeseinek körében egyaránt. Mit találunk ebből Magyarországon 2023-ban?
Zöld környezet, kényelmes lakópark, miközben élvezheted egy nagyváros belvárosának szolgáltatásait? Ha e három feltételt egyszerre keresed, érdemes egy kis figyelmet Zuglóra fordítani, ahol ráadásul még elképesztően jó házak is nőnek ki a földből.
Az őszbe fordulás a kerttulajdonosoknak egyet jelent a következő idény előkészítésével. Most van az ideje a gyep, a gyümölcsfák utolsó gondozásának, felkészítheted a növényeidet a téllel szemben, menedéket adhatsz a telek hasznos látogatóinak. Cikkünkből megtudhatod, mit érdemes tenni, ha tavasszal gyönyörű, egészséges kertet szeretnél.
Irodalmi nagyjaink közül sokan voltak a debreceni református kollégium diákjai; ez és a Virágkarnevál valószínűleg egybeforrt Debrecen nevével. Hajdú-Bihar vármegyeszékhelye mindemellett igyekszik megújulni is. A cívisváros az utóbbi években új lendületet kapott, ami kétségtelenül előnyére vált. Nézzük, milyen területeken fejlődött a város!
A kávé jótékony hatásairól szóló híreket hol megerősítik az orvosok és kutatók, hol pedig erősen cáfolják. Ilyenkor mindig előkerül a másik népszerű reggeli italunk, a tea is, hiszen a teafajták többsége szintén rendelkezik koffeintartalommal. Szavazás indítása helyett lélegzetelállító válogatást mutatunk neked.
Tóparti nyugalomra, fejlődő nagyvárosra, vagy éppen a Balaton közelségére vágysz? 2024-től nő a falusi CSOK által igényelhető támogatási összeg, és a települések listája is bővül, ahol igényelhető. Megnéztük, Fejér vármegyében mik a lehetőségek.
A Beverly Hills-i ingatlanban bőven van élet – a sztárpár négy kisgyerekkel költözött be a házba, de a barátok és a családtagok előtt is mindig nyitva áll az ajtó.
Se szeri, se száma a meséinkben, regényeinkben említett jellegzetes magyar ételeknek és a vendégszeretetnek. Egyes íróink az egyszerű klasszikusokról is olyan érzékletességgel mesélnek, hogy az embernek összeszalad a szájában a nyál. Jöjjön a mi menünk!
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de egy biztos: a filmeken látott otthonok megihlették a hazai belsőépítészeket is. Ma már természetes az úgynevezett amerikai konyhás nappali, pedig nagyszüleink idejében ez elképzelhetetlen volt. Még nagyobb a kontraszt, ha egy autentikus parasztházzal hasonlítjuk össze a belső tereket. Mindenesetre nem csak ezt vettük át a tengerentúli lakberendezésből, íme a lista.
Hogy milyen az élet a végeken? Több mint 2600 ingatlanhirdetést találtunk az otpotthon.hu portálon Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből, ahonnan kiválasztottuk a legkisebb és a legnagyobbat.
Lakást az átlagember nemhogy nem évente, de még évtizedenként sem vesz. Sokan egy ingatlanban élik le az életüket, azt szépítgetik, alakítják. De hogyan lehet ma lakáshoz, házhoz jutni? Még ha az árak el is kezdenek csökkenni, már egy 40 millió forintos lakást sem egyszerű megfinanszírozni.
Az idénre igencsak visszaesett ingatlanpiac nem fog gyorsan kikászálódni a jelenlegi nehézségekből, és az elkövetkező egy-két évben nem érdemes látványos javulásra számítani, de vannak biztató jelek, amik élénkítően hathatnak a piacra, ebből igencsak figyelemre méltó, hogy milyen sokaknál került előtérbe az energiahatékonyság, ami elősegítheti a költséghatékony otthonteremtést és lakhatást.
Veszélybe került a vonatközlekedés az Esztergom-Almásfüzitő-szakaszon is. Arra kell készülni, hogy a Dunakanyar ezen részét a jövőben buszos, autós vagy a kerékpáros közlekedéssel lehet majd elérni. Esetleg gyalogolva. Akárhogy is, az itt található települések semmit sem veszítenek a vonzerejükből. Mutatunk is két ingatlant, amiket érdemes meglátogatni.
Már a koronavírus-járvány előtt elkezdődött, de a vírus megjelenésével egészen felgyorsult a budapestiek körében az agglomerációba mozgás. Mutatjuk, milyen házakat vásárolhatsz Budapesttől mindössze pár percre.
Közel húszezer fővárosi új lakás adatai alapján egy év alatt az infláció felével nőttek az új lakásárak Budapesten, és 1,46 millió forint a négyzetméterár. Ha valaki új lakást szeretne most venni, átlagosan 104 millió forintért talál. A legdrágább az I. kerület: de melyik a legolcsóbb a fővárosban?
Az elmúlt évek egy lakáspiaci sztárja lett a panel, de nagyot változott a világ, már érezni a visszaesést.
Mennyire vagy boldog? Megbecsülve érezed-e magad a munkahelyeden? Váratlan tragédia esetén tudnál-e a családodból, baráti körödből valakihez segítségért fordulni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre várták a válaszokat több hazai és nemzetközi felmérésben, hogy kiderítsék, hogy áll a pandémia után a mentális, pszichés és fizikai jólétünk.
Több olyan hirdetés is szerepel az OTP Otthon kínálatában, amelynél az eladó euróban (is) meghatározza a vételi árat. Vannak köztük nagy értékű ingatlanok, de a lényeg az, hogy a forint ingadozása ellenére az eladó megőrizze az ingatlan értékét.
Az életed során nagy nehezen összekapargatott vagyont mentheted meg, ha odafigyelsz a tanácsokra.
Ha egy ingatlannak több tulajdonosa is van, azt osztatlan közös tulajdonnak nevezi a jog. Az ilyen, nem ritka, akár örökléssel testvérek juthatnak így ingatlanhoz, vagy ha többen vásárolnak házat, telket. Mik lehetnek a buktatók?
Budapest egyik legnagyobb kerülete sokkal többet kínál, mint amit elsőre gondolnánk. Megmutatjuk.
Akár csak felfrissítenéd a teret, akár teljes átalakításra készülsz, a nappali újrabútolása nem könnyű feladat, és azt is nehéz eldönteni, hogyan fogj hozzá, de segítünk.
Találd meg új otthonod 146 971 ingatlanhirdetés között