2024.05.22.Szerző: Cs. Z. #eladóház #energiahatékonyság

A főváros kapujában: hogy működik ez a gazdasági erőközpont és befektetési paradicsom?

A főváros kapujában: hogy működik ez a gazdasági erőközpont és befektetési paradicsom?

Fejér vármegye mindig is különleges státuszban volt más országrészekhez képest, hiszen a főváros közelsége és a jó közlekedés is arra predesztinálta, hogy fontos események és beruházások helyszínévé váljon. Fejér az ország egyik legerősebb gazdasági régiója, ráadásul két népszerű tóhoz is közel esik, ezért különlegesek az itteni ingatlanok is.


Közigazgatásilag Fejér vármegye nyolc járásra és tíz kistérségre osztható fel, itt él nagyjából 420 ezer ember. Székesfehérvár és Dunaújváros a két legnagyobb városa, de a két központ mellett még 15 város található a vármegyében. Most közülük Mórt, a harmadik legnépesebb települést, továbbá Sárbogárdot, Gárdonyt és Bicskét mutatjuk be.

Mivel Fejér az ország egyik legerősebb gazdaságával rendelkező régiója, így fontos szempont lehet az is, hogy milyen távolságban választasz új otthont a székhelytől, Székesfehérvártól. De aki ezen a környéken él, Budapestet is gyorsan elérheti, és ehhez még csak fehérvárinak sem kell lennie.

Ház a Mór mellett

Mór mindössze 26 kilométerre található Székesfehérvártól, a Vértes és a Bakony között elnyúló völgyben, a Móri-árokban. Autóval a 81-es úton megközelíthető. A városban 14 272-en laknak, 5698 ingatlant regisztráltak és nyolc oktatási intézmény is található a településen.

A városban 391 ezer forint az ingatlanok átlagos négyzetméterára, és ezen az áron vásárolhatod meg az alábbi, a Mórhoz tartozó Felsődoboson, 1983-ban épült, de 2016-ben felújított, kétszintes ingatlant. A ház 140 négyzetméteres, háromszobás. A telek 1073 négyzetméteres. A kertben fúrt kút biztosítja az öntözőrendszer vízellátását.

elado-csaladi-haz-mor-felsodobos-98473249-t1.webp

Gazdálkodásra alkalmas telek Sárborgárdon

Sárbogárdon 12 446-an élnek, 5042 ingatlanban. A családi házak átlagos négyzetméterára 282 ezer forint, ami tekintve, hogy Székesfehérvár 40, Dunaújváros 30 percnyi távolságra található, , elgondolkodtató árszint. A települést a 14. században besenyők alapították.

Az alábbi házikó az 1960-as években épült, 120 négyzetméteres, amelyben három szoba és nappali, valamint étkező, konyha, fürdőszoba, 20 négyzetméteres terasz is található. Három különálló garázs lett kialakítva, ezek összesen 45 négyzetméteresek. A házat 2021-ben teljesen felújították, a ház melegét gázkazán biztosítja. Ez az ingatlan gazdálkodásra is kiválóan alkalmas, amely két telken (1573 és 796 négyzetméter) helyezkedik el.

elado-csaladi-haz-sarbogard-101543927-t6.webp

Ház a Velencei-tó mellett

Gárdony Fejér vármegye ötödik legnépesebb városa, majdnem tízezer fő lakosával, de nem erről ismert, hanem arról, hogy a Velencei-tó egyik legnagyobb településéről van szó, ráadásul a megyében Székesfehérvár után itt található a legtöbb eladó ingatlan. A tó közelsége miatt itt nem túl meglepő módon, a családi házakat is drágábban hirdetik, átlagosan 805 ezer forint egy négyzetméter. A településen 4456 ingatlant tartanak nyilván. Közülük az alábbi egy 586 négyzetméteres telken található a település központjában, 82 négyzetméteres ahol 2+2 szobát alakítottak ki. A felújított házhoz 13 négyzetméteres terasz és egy könnyűszerkezetes garázs is tartozik. A fűtést új gázcirkó biztosítja, a konyhát gépesítve értékesítik.

elado-csaladi-haz-gardony-101970424-t6.webp

Új építésű ház Bicske kertvárosában

Bicskén több mint 11 ezer ember él, összesen 4111 ingatlanban. A településen a családi házak átlagos hirdetési négyzetméterára 577 ezer forint négyzetméterenként. A város megközelíthetőségét könnyti, hogy a régi 1-es főút a városon halad keresztül és az M1-es sincs messze, így szinte az összes nyugat-magyarországi nagyvárossal és a Budapesttel is kiváló az összeköttetése. Ez is közrejátszhatott abban, hogy számos multinacionális cég döntött úgy, hogy a város határában létesít logisztikai központokat, tehát munkalehetőséggel is számolhatsz.

Talán éppen az ipari parkok miatt viszonylag nagy számban épülnek új építésű házak Bicskén. Ilyen ez a 83 négyzetméteres, 3+1 félszobás családi ház is. A modern kor igényeihez igazodva hőszivattyús rendszer, padlófűtés jellemzi. A kényelmet a házakhoz épülő nagy teraszok szolgálják. Az építkezés befejezését 2024 nyarára, illetve őszére tervezik. A park a vasútállomástól 8 percnyi sétára található.

elado-csaladi-haz-bicske-kertvaros-101025913-t6.webp

Címlapképi illusztráció: Gárdony, Shutterstock


Az OTP Otthon ingatlankereső portálról

Az OTP Otthon az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. Az OTP Otthon célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 140 884 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Miért fontos a mosógép rendszeres tisztítása?
2024.07.20. #fenntarthatóság #energiahatékonyság
Miért fontos a mosógép rendszeres tisztítása?
A háztartási berendezések is igénylik a törődést, csakúgy mint a növények. Igaz, beszélni ugyan nem kell hozzájuk, de nekik is vannak igényeik, amikre erősen ajánlott odafigyelni. A gépek esetében sem működik a végtelen kizsákmányolás; ha nem törődsz velük, akkor jóval hamarabb felmondják a szolgálatot. Bár most a mosógépé a főszerep, de a javaslatokat a többi háztartási eszközre is vonatkoztathatod.
Chameleon: minél nagyobb tömegnek adjunk új funkciót, ami megkönnyíti az életet
2024.07.08. #energiahatékonyság #okosotthon
Chameleon: minél nagyobb tömegnek adjunk új funkciót, ami megkönnyíti az életet
Okosotthon nélkül egy új ingatlan ma már elképzelhetetlen, és a régebbi épületeknél is egyre népszerűbb az otthonok felokosítása. Hogy milyen előnyei vannak, milyen lehetőségeket nyújt egy ilyen intelligens rendszer, arról a legnagyobb magyarországi okosotthon cég vezetője beszélt. A már külföldön is terjeszkedő Chameleon okosotthonrendszer-fejlesztései a mindennapjaink jövőjébe engednek bepillantást.
A hatékony és okos fűtés receptje a hajdutól
2024.07.01. #energiahatékonyság #fenntarthatóság
A hatékony és okos fűtés receptje a hajdutól
A gázkazán hőszivattyú hozzáadásával a jó receptje a kis üzemeltetési költségű, de nagy üzemeltetési biztonsággal rendelkező, nem túl nagy beruházási igényű, hagyományos építésű – de a vonatkozó előírásoknak megfelelő – ház gépészetének.
Hány beltéri egység kell a klímádhoz, hogy hűvös legyen a lakás?
2024.06.30. #eladólakás #energiahatékonyság
Hány beltéri egység kell a klímádhoz, hogy hűvös legyen a lakás?
Elég volt a katlanná melegedett lakásból és beszerelteted életed első klímáját? Pontosan milyet is? Hányat és hova? Ebben a cikkben adunk egy kis rálátást, hogy hány beltéri egységre lehet szükséged.
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.
Kijevtől Németországig tízezrek elégedettek vele - Budapestre érkeztek ezek a kedvezményes lakások
2024.06.20. #újépítésű #energiahatékonyság
Kijevtől Németországig tízezrek elégedettek vele - Budapestre érkeztek ezek a kedvezményes lakások
Van, aki régóta kacérkodik azzal a gondolattal, hogy új otthont vásárolna egy jó környéken, esetleg befektetés céljából keres lakást, de nem érdemes sokáig habozni, mert azok a kelendő, modern ingatlanok, amelyek minden igényt kielégítenek, illetve amelyeket gyorsan és megfelelő áron bérbe is lehet adni, nagyon gyorsan gazdára találnak. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a lakás vonzó környéken legyen, ami otthonos és idővel az értéke is növekszik.
Duna-part, szabadság, otthon: páratlan élmények a Marina Cityben
2024.06.12. #újépítésű #energiahatékonyság
Duna-part, szabadság, otthon: páratlan élmények a Marina Cityben
A jövő városa épül a pesti Duna-parton: a lakások a folyóra és a budai hegyekre kínálnak örök panorámát, 90 000 négyzetméternyi autómentes zöldterület ölelésében.
7 dolog, amivel akaratlanul is csökkentheted az ingatlan értékét
2024.05.14. #ingatlanárak #energiahatékonyság
7 dolog, amivel akaratlanul is csökkentheted az ingatlan értékét
Ingatlanértékesítés előtt a legtöbb lakástulajdonos célja az, hogy növelje otthona értékét. Ha azonban nem gondolja át, pontosan mit és hogyan, úgy akár pont az ellenkezőjét is elérheti. Mielőtt meghirdetnéd a lakásod, gyorsan fusd át az alábbi hibákat.
Így spórolhatsz a vízzel a lakásban és a kertben
2024.05.10. #energiahatékonyság #fenntarthatóság
Így spórolhatsz a vízzel a lakásban és a kertben
Egy átlagos család naponta több mint 1130 liter vizet használ el az Egyesült Államokban, és Európában sem sokkal kevesebb megy le belőle a lefolyón. Pedig a víz az egyik legértékesebb természeti erőforrásunk, ami elengedhetetlen az emberek, állatok és növények létfenntartásához. Most eláruljuk, hogy miért fontos óvatosan bánni a vízzel.