2024.04.03.Szerző: fá #ingatlanvásárlás #vízpart

A Velencei-tó már rég nem csak nyaralóhely - Sikerül-e a lakóházakat az idén eladni?

A Velencei-tó már rég nem csak nyaralóhely - Sikerül-e a lakóházakat az idén eladni?

Egyre többen élnek életvitelszerűen a Budapestről kevesebb, mint egy óra autóútra lévő tónál. A Velencei-tó ingatlankínálatát böngészve kiderül, mi a különbség a Balaton és Agárd között.


Minden jel szerint az idén fokozott az érdeklődés a nyaralók iránt: a Balla Ingatlan közleménye szerint 20-30 százalékkal nagyobb érdeklődés a Velencei-tó és környékének ingatlanpiacán az előző hónapokhoz képest.

A Balla Ingatlan agárdi irodájának vezetője, Kovács Csaba szerint 2023 végén a kifutó CSOK-támogatás mozgatta a keresletet, hogy még az utolsó pillanatban kihasználják, akik tehetik, 2024-ben pedig már az új feltételek mellett elérhető CSOK Plusz segített. Emellett a csökkenő hitelkamatok is közrejátszottak a bővülésben, ahogy a mérséklődő infláció is javíthatott a vevők hangulatán, várakozásain.

elado-csaladi-haz-velence-ujtelep-93004305-k6.webp Velencén eladó ez a remek kialakítású és tágas ház.

A szakértő szerint ugyanazokat az ingatlanokat hirdetik, mint tavaly, tehát sok eladó van, viszont jellemző a túlárazás. Ehhez képest a lakóingatlanok ára még nőtt is, ugyanakkor a nagyobb értékű, méretű, valamint a rossz energiahatékonyságú házaknál valamelyest csökkentek az árak. Az ebbe a kategóriába tartozó ingatlanokat majdnem lehetetlen most eladni, minimális rájuk a kereslet - tette hozzá Kovács Csaba, hozzátéve, hogy emellett az alkuk is nagyobbak lettek, 5-10 százalék helyett már simán lehet 20-25 százalékkal is találkozni.

Érdemes hozzátenni, hogy a lakóingatlanok árának emelkedése azért is történhetett, mert a Dunántúl második legnagyobb tavának partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők, tehát sokszor eleve nem nyaraló az elsődleges célpont. Mutatja ezt jól például az alábbi ingatlan Gárdonyból: a 168 négyzetméteres ház óriási lakótérrel, két garázzsal és a legmodernebb hőszigeteléssel várja új tulajdonosait 177 millió forintért.

elado-csaladi-haz-gardony-99051292-t6.webp

Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei tanácsadója szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat a 60-80 millió forintos ársávban tudtak eladni. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt.

Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók, ami természetes: a Velencei-tó vidékére már jó ideje leginkább a közeli főváros békés, tóparti agglomerációjaként tekintenek az otthonkeresők. Egyre több az ügyfél, amiben Lepsényi szerint az is szerepet játszhatott, hogy értékesítést segítő újszerű technikákat is bevetettek, például elkezdtek drónfelvételeket használni az ingatlanok bemutatásánál.

Az idei kilátások kapcsán Lepsényi azzal számol, hogy a márciusban már megtapasztalt forgalomjavulás tovább is kitart. Ezt segítheti, ha a kamatok csökkenésével – a tavalyi elmaradásuk után – visszatérnek majd a hitellel vásárlók is. Ugyancsak erősítheti a keresletet, ha a most még újdonságnak számító CSOK Plusz lehetőségeit egy kicsit jobban átlátják az emberek, és a két-három gyereket vállalni merő családok tényleges vásárlóként is megjelennek a piacon.

elado-csaladi-haz-velence-99766653-t6.webp

Két-három gyerekre pedig azért kell hely, amit 168,9 millió forintért meg is ad ez a tótól 500 méterre található 272 négyzetméteres épületegyüttes. A több épületnek köszönhetően akár több generáció is boldogan megfér egymás mellett, bár azt el kell dönteni, ki tesz bele többet a kasszába: az egyik emeletes épület 232 négyzetméter, a másik pedig 40. A tető náddal fedett, ami egyedi és idillikus hangulatot kölcsönöz az ingatlannak. Természetesen a kialakítás miatt akár a apartmanként is remekül használható.

Címlapkép: Shutterstock


Az OTP Otthon ingatlankereső portálról

Az OTP Otthon az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. Az OTP Otthon célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 163 161 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Közeledik a nyár, mutatjuk a Balaton legmenőbb luxusházait
2024.04.06. #eladóház #vízpart
Közeledik a nyár, mutatjuk a Balaton legmenőbb luxusházait
Ha nincs éppen rengeteg pénzed, akkor is érdemes elidőzni, és megcsodálni ezeket a Balaton-parti ingatlanokat, amelyekből összegyűjtöttük a legvonzóbbakat.
Hogyan növekszik a termálfürdős települések lélekszáma?
2024.04.05. #ingatlaneladás #vízpart
Hogyan növekszik a termálfürdős települések lélekszáma?
A statisztika szerint trendi lett termálfürdős kistelepülésekre költözni. A demográfiai adatok szerint inkább vonzza a lakosságot a helyi gyógyfürdő lehetőség.
Az első negyedévben berobbant az ingatlanpiac Magyarországon
2024.04.02. #ingatlanvásárlás #ingatlanpiac
Az első negyedévben berobbant az ingatlanpiac Magyarországon
Márciusában 11 046 lakóingatlant sikerült értékesíteni a Duna House tranzakciószámbecslése szerint, ami ötven százalékkal jobb első negyedévet jelent, mint a tavalyi.
Ugyanúgy meg akarnak szabadulni a fiatalok a balatoni nyaralótól, mint a nagyi kristálykészletétől
2024.04.02. #eladóház #vízpart
Ugyanúgy meg akarnak szabadulni a fiatalok a balatoni nyaralótól, mint a nagyi kristálykészletétől
Generációs váltás szemtanúi vagyunk. Amíg az X és az Y generáció legfelejthetetlenebb nyári élménye volt a balatoni céges üdülőben hasonló korú srácokkal bandázni, vagy valakinek saját nyaralójában ellenni a tónál, az őket követő Z és alfa generáció már kevésbé kötődik a magyar tengerhez. Mutatjuk, miért van ebben a szezonban több eladó ingatlan a Balatonnál, mint általában.
A Barkóczy-kastély titokzatos újjászületése - luxus fenyőkkel
2024.04.02. #eladóház #vízpart
A Barkóczy-kastély titokzatos újjászületése - luxus fenyőkkel
A legmagasabb hegységünkben épült romantikus és egyben hírhedt kastéllyal kezdődik a különleges ingatlanokat bemutató sorozatunk. A Barkóczy-kastélyból a környék legszebb szállodája lehet majd egyszer. Különleges képeken lehet megnézni egy vidám, fenyőből épült rönkházat és egy modern dizájnban épült nyaralót az élő fenyők sűrűjében.
7 módszer az öngondoskodásra úgy, hogy ehhez még csak ki sem kell lépned a lakásból
2024.04.01. #ingatlanvásárlás #tippektrükkök
7 módszer az öngondoskodásra úgy, hogy ehhez még csak ki sem kell lépned a lakásból
Így szerezhetsz magadnak értékes énidőt a gyógyfürdőn, az edzőtermen és a szórakozóhelyen kívül.
A Balaton-felvidék varázslatos ösvényein át a Balaton-partra
2024.03.27. #eladóház #ingatlaneladás #családiház #vízpart
A Balaton-felvidék varázslatos ösvényein át a Balaton-partra
A túrázás nemcsak szórakoztató, hanem nagyon hasznos időtöltés is. Az ország egyik legnépszerűbb túraútvonalán, 1127 kilométeren és 27 szakaszon át mutatjuk be a különböző tájegységeket, és a helyi ingatlanokra is felhívjuk a figyelmet. Tapolca és Badacsonytördemic közötti szakaszra fókuszálunk ebben a cikkben.
Termálcsoda: hogyan hódítanak vissza lakosokat a termálvárosok?
2024.03.24. #ingatlaneladás #vízpart
Termálcsoda: hogyan hódítanak vissza lakosokat a termálvárosok?
Érdekes tendenciára hívták fel a figyelmet, ami szerint az olyan településeken, ahol jól működő termálfürdő található, a lakosság száma emelkedést mutat. Ennyi lenne a megoldás a népességfogyásra? A cikkben mutatunk néhány lehetőséget, hogy te is kipróbálhasd, milyen az élet a termálvárosokban.
Az ország legjobban kettészakított vármegyéjében egyszerre van jelen a luxus és a mélység
2024.03.08. #ingatlanvásárlás #ingatlanárak
Az ország legjobban kettészakított vármegyéjében egyszerre van jelen a luxus és a mélység
Majdnem minden harmadik eladásra szánt ingatlannak Magyarországon az otpotthon.hu adatai alapján. Az árcsökkenés átlagosan 10,5 százalékos volt ezeknél. Somogy vármegye ingatlanpiaca 9. a vármegyék rangsorában a 2023-ban feladott ingatlanhirdetések száma alapján, és itt minden harmadik meghirdetett ingatlan árát csökkentették. Milyen dinamikával kezdődött az ingatlanpiac 2024-ben Somogyban?