Amire felfigyelt egy New York-i galéria: a magyar művész térplasztikái – és neked is lehet egy

– Hogyan csöppentél te ebbe a – nem is tudom: festészet, képzőművészet vagy inkább alkotóművészet az amit te csinálsz?

Dósa Róbert:– Van, aki azt mondja, hogy festőművészet, van, aki azt, hogy alkotóművészet, van, aki azt, hogy képzőművészet. És akkor még bejön az is, hogy se nem festmény, se nem szobor, tehát hogy ilyen nehezen meghatározható, amit csinálok. Ezért nevezem térplasztikának.

Dósa Róbert, a Dosla Design megálmodója

– Térplasztikai alkotó vagy akkor tulajdonképpen?

– Igen. Most szerepel egy kép a Tisza-tavi Ökocentrumban, ott úgy lesz kiírva, hogy struktúraalkotó.

– Hú, ez nagyon tudományos!

– Igen, ebből is látszik, hogy nem a hagyományos festészeti stílusban dolgozok. Sőt, én inkább úgy is mondom, hogy nem is festek, hanem inkább színezek. Én nem tartom egyébként magam festőművésznek. A művészet szó számomra egy cseppet elcsépelt, de azzal jobban tudok azonosulni, mint például azzal, hogy festőművész. Például az alkotóművészt megkedveltem.

Két és fél éve készítettem el a legelső képemet. Inkább úgy mondom, hogy az első olyan, ami nem egy teszt volt, hanem egy végleges forma. Három-négy nap alatt készültem el vele. Első nap az alapokkal végeztem, utána 2-3 napot vártam, mire megkötött az egész. Akkor még nem is betonnal, hanem gipsszel, meg ilyen gipszszerű anyagokkal dolgoztam, és aztán két-három napig vártam. Utána lefestettem az egészet, és megjelent előttem a csoda.

Amikor legelőször megláttam az egyszerre volt jó, meg egyszerre volt ledöbbentő is. Fogalmam nem volt róla, hogy egy ilyet tudok alkotni. Elmerengtem rajta, hogy ez mégis honnan jött, és azóta sem tudok választ adni arra, hogy honnan jön, honnan származik, miért akkor, miért pont így. A legelső gondolatom az volt, hogy ez nem is Magyarországra való, hanem – ahogy megláttam, egyből az jutott eszembe –, hogy ennek Amerikában kell lennie valamikor.

Angyali dekoráció a hálószobába

– Hogy találkoztál ezzel a módszerrel, ezzel a technikával?

– Az a technika, amit én alkalmazok, egy festőkés. Ez egy pici szerszám, ami vízcsepp alakú. A Youtube-on találkoztam egy olyan videóval, ahol virágokat készítettek ezzel az eszközzel, és nekem annyira megtetszett, hogy én is ki akartam próbálni. A virág nem jött össze. Helyette egymás mellé pakolgattam le ezeket a pikkelyeket, és így alakultak ki a textúrák.

– Az első próbálkozás akkor tulajdonképpen a véletlen műve volt, mert, amit szerettél volna, az nem sikerült, de lett helyette valami más? Azóta a többi képet tudatosan elképzeled vagy azok is intuíció alapján készülnek?

– Nagy része tudatosan készül, tehát előre megtervezem, de szándékosan készítettem olyat is, ami teljesen tudattalanul formálódott. Az is a címe, hogy a nem tudatos hozzáértés. A legmagasabb szintű képességeink olyanok, mint a cipőfűzés. Nem kell rá gondolnunk, mégis meg tudjuk csinálni. Szándékosan alakítottam úgy, hogy kikapcsoltam mindent, nem figyeltem semmire, hogy mi hova kerül, milyen színű lesz.

Struktúrált festmény Dosla módra

– Mennyivel volt nehezebb vagy könnyebb így dolgozni, mint amikor kitalálod a koncepciót, hogy mit szeretnél látni?

– Elkészíteni nagyon könnyű volt. Néhány hete kértek tőlem egy ugyanekkora méretű, ugyanilyen színvilágú és nagyon hasonló képet, mint az eredeti. Ez ugye a tudatos hozzáértés, ezt viszont már nagyon nehéz volt elkészíteni. Mindent ki kellett méregetnem, hogy ez a vonalvezetés így jöjjön, akkor a görbületek hogy menjenek rajta, és az feladta a leckét.

Ezért jobbak ilyen szempontból az előre megtervezettek, mert azt 80-90 százalékos hasonlósággal tudom reprodukálni. Ezeket mindig úgy készítettem, hogy egy papírlapra megterveztem, arányosan felrajzolgattam. Lett egy csomó ilyen vázlatom és amelyik éppen megtetszett, azt utána elkészítettem nagyban is.

– Kik rendelik a te képeidet?

– Magánszemélyek leginkább. Saját otthonokat szeretnék díszíteni, vagy például volt olyan, amit ajándékként adtak tovább.

Izgalmasan megtöri egy ilyen kép a modern otthonok egyhangúságát

– És ők hol találkozhatnak a te képeiddel?

– Leginkább a Facebookon vagyok aktív, ott lassan háromezer fős követőtáborom van. Instagramomat is már próbálom jobban alkalmazni. Annyira nem kedvelem egyébként, de Facebookon, különböző csoportokban, illetve a saját Facebook oldalamon hirdetem munkásságom.

– Milyen otthonokba illik bele a te képed, szerinted milyen stílusú otthonokban?

– Annyira sokféle ingatlanba, otthonba kerültek már, amik között nem feltétlenül van közös vonás. Azt gondolom, hogy egy angol otthonban is simán megugranám azt, hogy beleilljen a környezetbe. A vonalvezetéssel, a mintával is tudok úgy játszani, hogy ahol kell ott lágyabb, ahol lehet ott erősebb legyen az összhatás.

Nagyon szeretem kihívások elé helyezni magam. Kezdődött azzal, hogy megtanuljak festőkéssel képeket készíteni, utána jött egy olyan gondolat, hogy nem elégszem meg azzal, hogy sík felületre alkotok, hanem kitaláltam, hogy legyenek domborművek is. Hatalmas, hullámzó felületekre alkossak, és még nem tudtam, hogy hogyan fogom megcsinálni, de azt is megoldottam. Tavaly nyáron jutott eszembe az, hogy olyan alkotást készítsek, ami mozogni fog. Addig-addig gondolkodtam, agyaltam rajta, hogy az is összejött.

– Ez az Aurum, a hullámzó, pikkelyes kép. Ez volt a fő attrakció?

– Nem, több különleges alkotás is volt. Az sem segít a népszerűsítésben, hogy már, lehet, túlontúl is innovatív vagyok, és ez átmegy negatívumba talán. Az emberek nem tudják hová tenni, hogy ez mégis, mi lehet. Ha látsz egy festményt, azt tudod, hogy festmény. Ezt meglátod és nem tudod, hogy mi.

Nem festmény, nem szobor, de mégis mozog, szóval kitaláltuk, hogy kinetikus térplasztika, és ilyen néven kerültem be egy-egy ilyen katalógusba.

A Dosla alkotások egytől egyig különlegesek

– Hogyha teljesen más környezetben hallom ezt a szóösszetételt nem jutna róla eszembe az a kép, amit láttam a videón.

– Pontosan erről van szó. Tipikusan olyan, hogy élőben kell látni, mert egy fotó végképp nem adja át, élőben teljesen más. Én például nagyon szeretem amimkor az embereknek nagy része ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megtapintsa, megérintse. Szoktam is ajánlani, amikor látom, hogy nézik a képet, hogy nyugodtan érintsék meg, simogassák meg, azzal is egy teljesen új élményt és tapasztalatot tudnak belegyűjteni. A szlogenem is az, hogy látni, érezni, kapcsolódni.

– Hogy viseli a kép a tapogatást? Nem törékeny? Mennyire sérülékeny?

– A szélei sérülékenyebbek, viszont maga a felület az eléggé strapabíró. Nyilván, ha leesik a falról egy 30 kilós, akkor annak nyoma lesz, de egyébként nem igazán jellemző. Ha csak simogatják, megérintik, attól semmi baja nem lesz.

– Most milyen anyaggal dolgozol?

– Egy betonszerű anyaggal.

– Mivel viszed fel a festéket? Milyen festéket használsz rá?

– Metál akril festéket és viaszpasztákat használok színezéshez.

– Ezt fújod? Vagy ecsettel viszed fel?

– Ecsettel.

– Mennyibe kerül most átlagosan egy DOSLA térplasztikai alkotás?

Megteremti a különböző anyagok között az összhangot

– Az átlagos kosárértékem 100 és 200 ezer forint között van. A 100 ezer forint értéke az mondjuk egy 100x60 centiméteres kép. 30-40 ezer forintos árkategória is van, és vannak úgymond ezek az első darabok, illetve gyűjtői limitált kiadások, akkor azok már hétszámjegyűek. De azokat egyébként jelenleg nem is tervezem eladni, mert tudom, hogy ezek egyszer nagyon sokat fognak érni.

– Azt mondtad, hogy az első képedet meglátva volt egy olyan érzésed, hogy ennek Amerikában van a helye. Idén tényleg kijut egy képed egy New York-i kiállításra. Mesélnél erről egy kicsit?

– New Yorkba egy magyar galéria által tudtam kijutni, egy pályázati úton lehetett ide jelentkezni. Mivel egy ember több képpel pályázhatott, valószínűleg több száz alkotás versenyzett, és talán 40-50 kép került ki New Yorkba. Ez meg egy most nyíló kisebb kiállítóterem, és ha minden igaz, március végétől lehet megtekinteni személyesen is.

– Milyen terveid vannak a jövőben?

– Egy olyan kiállítást szeretnék, ahol a „látni, érezni, kapcsolódni” tematikával találkozhatnak a látogatók. Ez egy összérzékszervi hatás lenne: azon kívül, hogy láthatóak, tapinthatóak – van olyan festményem, ami illatokat bocsát ki –, elkezdtem annak a fejlesztését, hogy ehetőek, különböző hőmérsékletűek és anyagösszetételűek is legyenek. Szeretném ezzel a gyengén látó, vak közönséget is közelebb hozni a művészetemhez és egy élvezetes tárlatot létrehozni azoknak, akik eddig kimaradtak ebből, mert vizuálisan nem tudják élvezni.