2023.09.29.Szerző: OTP Otthon #energiahatékonyság #lakáshitel

Megéri az energiát, ha a fejlesztés eredménye megtakarítás

Megéri az energiát, ha a fejlesztés eredménye megtakarítás

Noha a jelen gazdasági környezet nem kedvez különösebben a nagy otthonfelújításoknak, az OTP Ingatlanpont szakemberei szerint akár részletekben is érdemes belefogni a lakások energetikai korszerűsítésébe. Az aktuális, akár kisebb lehetőségek kihasználásával így olyan értéket lehet létrehozni, amit a piac is egyre inkább méltányolni fog.


Mi vezetett idáig?

A hazai lakásállomány sok évtizedes öröksége az energiapazarlás, amin az energiatanúsítványok 10 évvel ezelőtti bevezetése sem tudott számottevően változtatni. Bár azok immár kötelezően tájékoztatták a vevőt, illetve bérlőt egy-egy lakóingatlan várható üzemeltetési költségeiről is, a piaci folyamatokra nem voltak döntő hatással. A háztartási energia viszonylag olcsó volt, az ingatlanéhség és a kereslet pedig éppen felfutott, ezért szinte mindent el lehetett adni.

Így tavaly egyszerre érte el a piacot az energiaárak megugrásának sokkja és a keresletcsökkenés, amit a gazdasági környezet bizonytalanná válása okozott. Ez ugyan egyértelműen felértékelte az otthonok energiahatékonyságát, de eléggé ellentmondó következményekkel járt a szegmentált piacon. Az új építésű lakásoknál, ahol eleve garantáltak a kiváló energetikai mutatók, viszont magasak az árak, szinte eltűntek a vevők. Ennek megfelelően a beruházók is jóval kevesebb projektet indítanak. Ezzel szemben – ahogy Dr. Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezetője is tapasztalta – a kisebb, alacsony rezsijű, illetve olcsón felújítható használt lakásokra az általános visszaesés ellenére is volt kereslet. Más piaci tapasztalatok is azt jelzik, hogy ebben az időszakban a vevők árérzékenysége dominálta a tranzakciókat, így a forgalomban nőtt az olcsóbb, energetikailag rosszabb állapotú ingatlanok részaránya. Ez összhangban volt azzal, hogy az utóbbiaknál volt tapasztalható leginkább a reálárak esése, és ezeknél a jellemzően családi házaknál lehetett – különösen tavaly ősz óta – a legnagyobbakat alkudni is.

elado-csaladi-haz-orfu-91531069-t6.webp

Ez a látszólagos nagyobb forgalomképesség persze nem teszi semmissé a műszakilag elavult otthonok problémáját. Csak annyi történik, hogy az értékteremtő energetikai felújítás az új tulajdonosra marad. Ez közvetlen érdeke a fenntartási költségek csökkentése miatt is, s döntő lehet akkor is, ha az ingatlan esetleg újra eladósorba kerül majd egy jobb piaci helyzetben.

A lakásállomány energiatudatos megújítását segítő kedvezményes konstrukcióként hívták életre az úgynevezett zöldhiteleket. Az OTP ez év júliusa óta nyújt ilyet. Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek döntő részben új otthonok építésére vagy vásárlására veszik igénybe e lehetőséget, s csupán mintegy két százalékban használják felújításra. Holott Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshiteleinek üzletfejlesztését végző csapat szakmai vezetője szerint e hiteleknek jóval nagyobb szerepe lehetne az otthonok műszaki megújításában is. Különösen azért, mert e konstrukció nem csupán a kiemelkedően jó energiahatékonyság – igencsak költséges – elérését ismeri el a támogatással, hanem a megtakarításban elért jelentősebb előrelépést is. Így egy régebbi, gyengébb műszaki állapotú ház részleges felújításánál is szóba jöhet egy zöldhitel, ha az a modernizálás legalább 30 százalékkal csökkenti az ingatlan energiaigényét.

elado-sorhaz-kapuvar-89568946-t6.webp

Így tudsz okosan nekiállni a felújításnak

Egy otthon energetikai feljavításába akkor is érdemes lehet belefogni, ha nincs együtt a teljes felújításhoz szükséges pénz – vallja Vései Eszter okleveles építészmérnök, épületenergetikus. Az egyes szükséges lépések költsége jól számítható, ahogyan az is, hogy a megtételük várhatóan mennyit farag le azonnal a családi rezsiből. Ennek a számításnak, s tervezésnek az alapja az a konkrét épület vagy azon belül az érintett lakás hőtechnikai sajátosságait feltáró felmérés, aminek eredményét a már említett energetikai tanúsítvány rögzíti. Ezért ezt a vizsgálatot akkor is érdemes elvégeztetni egy szakemberrel, ha valaki nem a frissen vásárolt, hanem a régóta maga lakta otthonát szeretné feljavítani.

Energetikai szempontból minden otthon más, így az energiaigény csökkentésének észszerű lépései is eltérőek lehetnek. Sőt, ugyanazok a műszaki intézkedések is hozhatnak eltérő hasznot attól függően, hogy milyen sorrendben kerítenek rájuk sort. Ám van egy általános szabály. E szerint legelőször mindig az energiaigényt mérséklő lépések megtételével érdemes foglalkozni. Mert aki fordítva gondolkodik, és mindenekelőtt az éppen legolcsóbbnak látszó energiaforrásra igyekszik optimalizálni a háztartását, az csak rögzíti a kiszolgáltatottságát. Elég emlékeztetni arra, ami a közelmúltban a gáz árával történt, vagy arra a szabályozási bizonytalanságra, amivel most szembesültek a napelemekbe korábban beruházók. Ezzel szemben, aki a felújítást azzal kezdi, hogy a szigetelések feljavításával csökkenti a fűtése-hűtése energiaigényét, az e megtakarítása erejéig függetleníti magát az energiapiac jövőbeli rizikóitól is.

elado-csaladi-haz-bekescsaba-91621467-t6.webp

Új rendszer jön

Novembertől frissítik az energiatanúsítványok rendszerét, ami Vései Eszter szerint ezzel felhasználóbarátabb is lesz. Például jobban segíti majd azokat, akik csak több részletben tudják elvégezni otthonuk energetikai felújítását. Új rovatként kerül a tanúsítványokra a „felújítási útlevél”, amelyben az energetikus rögtön javaslatot tesz a fejlesztés lépéseinek észszerű sorrendjére is.


Az OTP Otthon ingatlankereső portálról

Az OTP Otthon az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. Az OTP Otthon célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 157 500 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Hogyan gyorsítsd fel a lakáshiteledet? - 5+1 tipp
2024.05.07. #ingatlanvásárlás #lakáshitel
Hogyan gyorsítsd fel a lakáshiteledet? - 5+1 tipp
Aki ingatlanvásárláshoz kölcsönt vesz fel, annak az egyik legfontosabb szempontja, hogy mennyire gördülékeny a hitelelbírálás folyamata. Ezt a gördülékenységet segítik elő azok az ingyenesen kérhető szolgáltatások, értékbecslések, amelyek jóvoltából nemcsak egy héttel is lerövidülhet a folyamat, hanem szinte kockázatmentessé tehető a lakásvásárlás. Mutatjuk, mire van ehhez szükség.
Kérsz egy presszókávét? – Vigyázz, mert egyáltalán nem mindegy, mikor iszod!
2024.04.22. #tippektrükkök #energiahatékonyság
Kérsz egy presszókávét? – Vigyázz, mert egyáltalán nem mindegy, mikor iszod!
Kétféle kávéfogyasztó van, az egyik kizárólag reggel iszik illatos frissítőt, a másik egész nap kortyolgatja a kávéját. Te tudod, melyik a legalkalmasabb napszak a kávézásra és miért? Ha nem, akkor most itt a válasz.
Melyik hitel éri meg jobban, a fix vagy a változó kamatperiódusú?
2024.04.10. #ingatlanvásárlás #finanszírozás #lakáshitel
Melyik hitel éri meg jobban, a fix vagy a változó kamatperiódusú?
Az idén többen készülnek hitelt felvenni ingatlan vásárlásához, mint 2023-ban. Nagy kérdés, hogy mennyi időtávra és milyen havi törlesztőrészletet kell visszafizetni, ehhez előbb arra érdemes megkeresni a választ, hogy fix, kiszámítható, vagy változó kamatozású kölcsönhöz folyamodj. Ebben a cikkben azt járjuk körül, hogy milyen hitelkonstrukcióban érdemes gondolkodni.
Ez így áttörés a magyarországi otthoni autótöltésben - megszűnhetnek a sorok
2024.03.27. #energiahatékonyság #fenntarthatóság
Ez így áttörés a magyarországi otthoni autótöltésben - megszűnhetnek a sorok
Nagy levegőt vett az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő, és megépítette Magyarország legnagyobb villanyautós töltőállomását, egy lakópark alatt. Minden lakáshoz tartozik egy korszerű töltőhely, így a beruházás teljes elkészültekor egyszerre 800 elektromos autót lesz képes kiszolgálni. Ez áttörés az otthoni autótöltésben.
Ezt csak akkor olvasd el, ha tiszta indukciós főzőlapra vágysz!
2024.03.26. #energiahatékonyság #tippektrükkök
Ezt csak akkor olvasd el, ha tiszta indukciós főzőlapra vágysz!
Az üveg- vagy kerámialapos szupertűzhelyek rendkívül érzékenyek, tisztítás során különleges odafigyelést igényelnek, ezért most eláruljuk, hogyan kerüld el a felületkárosodást.
5 lehetséges ok, amiért koszosan veszed ki a mosogatógépből az edényeket
2024.03.17. #energiahatékonyság #barkácsolás
5 lehetséges ok, amiért koszosan veszed ki a mosogatógépből az edényeket
Egy mosogatógéppel jelentős időt és energiát spórolhatsz meg, kivéve, ha a ciklus végén foltosan veszed ki a tányérokat, poharakat, amelyeket aztán kézzel újra el kell mosnod. Veled is gyakran előfordul? Ahelyett, hogy új mosógépet vásárolnál, elég a következő szokásaidon változtatni. Ne habozz, olvass tovább!
Hogyan lehet szerényebb költségvetéssel prémium ablakhoz jutni?
2024.03.11. #energiahatékonyság #luxusingatlan
Hogyan lehet szerényebb költségvetéssel prémium ablakhoz jutni?
Mindig is hatalmas üvegfelületekre, az ablakon akadálytalanul bezúduló napfényre vágytál? Minden luxusnak megvan a maga ára, de most Európa piacvezető ablakgyártója, az Internorm tanácsaival biztosra mehetsz.
Bidé vs. WC-papír – vajon, melyik a nyerő?
2024.03.03. #energiahatékonyság #lakberendezés
Bidé vs. WC-papír – vajon, melyik a nyerő?
A 2020-as lakossági pánik és a fennálló toalettpapír hiány hatására jelentősen megugrottak a bidéeladások az Egyesült Államokban. Később az érdeklődés alábbhagyott, azonban a szakemberek szerint továbbra ez a legjobb tisztálkodási eszköz az egészség és a bolygó szempontjából. Bidé vs. WC-papír – vajon, melyik a nyerő?
19-re lapot húzott a bürokrácia vagy valódi szerepe lesz energetikai tanúsítványnak a klímaváltozás elleni küzdelemben?
2024.02.26. #energiahatékonyság
19-re lapot húzott a bürokrácia vagy valódi szerepe lesz energetikai tanúsítványnak a klímaváltozás elleni küzdelemben?
A klímaváltozás ma már valóságos veszélyt jelent a bolygónkra nézve. Egyes tudósok véleménye szerint már el is késtünk mindenféle zöldítő programmal, az Európai Unió azonban nem látja ilyen borúsan a helyzetet. A „Fit for 55” célkitűzéssel azt az üzenetet hirdeti, hogy az egyéni szinten túlmenően vannak olyan területek, ahol mostantól globális felelősségvállalás és megvalósítás szükséges mindannyiunk jövője érdekében. Az energetikai tanúsítványok módosítása ebben a kontextusban válik fontossá és érthetővé, mint az energiafogyasztás mérésének és csökkentésének hatékony eszköze.