Megújuló energiával foglalkozó közös vállalatot alapított a Biggeorge Holding - sajtóközlemény
Komplex megújuló energetikai szolgáltatásokat nyújtó céget alapított a Biggeorge Holding és az Energy Independence Kft. 8G Energy Holding Zrt. néven, majd a közös cég megvásárolta az Energy Independence tulajdonában álló Solarkraft Home Zrt.-t, amely a jövőben 8G Energy Solutions Zrt. néven folytatja működését.
Az Energy Independence két alapítója, Fehér Róbert és Tótth András több évtizedes energetikai piaci vezetői tapasztalattal rendelkezik. 2021-ben a Solarkraft csoporttal együtt indították el a Solarkraft Home Zrt.-t, amelynek idén 100%-os tulajdonosai lettek, amely lakossági, közületi és ipari ügyfelek számára végez komplex energetikai tanácsadási, tervezési és kivitelezési szolgáltatásokat, jelenleg főként napelemek telepítésével foglalkozik. Működésének első 18 hónapja után a cég közel 1500 szerződött partnerrel rendelkezik, az éves árbevétele elérte az 1,4 mrd Ft-ot. A 8G Energy Zrt.-nek jelentős tervei vannak 2023-ra is, bevételei elérhetik a 10 milliárd Ft-ot.
A 8G Energy célja, hogy a hazai megújuló-energia piac meghatározó szereplőjévé váljon és komplex megoldást kínáljon ügyfelei számára. A társaság folyamatosan dolgozik az innovációk és technológiai fejlesztések bevezetésén az energetika, energiamenedzsment és energetikai információtechnológia területén. A társaság nevében a 8G azt a nyolc zöld és állandóan megújuló energiaforrást jelöli, amellyel kapcsolatban a társaság képes lesz komplex tanácsadási, tervezési, kivitelezési szolgáltatásokat nyújtani és ezekkel kapcsolatos projektekbe beruházni, melyek a következők: nap, szél, földhő, geotermia, víz, hidrogén, biomassza és biogáz. A társaság további projekt- és cégakvizíciós lehetőségeket is keres.
„Cégcsoportunk fontos küldetésének tekinti, hogy tevékenységével elősegítse a zöld átállást, és tevőlegesen részt vegyen a klímaváltozás megállításában. Az energetikai válság és az egyre aggasztóbb klíma előrejelzések pozitív hozadéka, hogy a megújuló energiára történő átállás a következő években, évtizedekben fel fog gyorsulni különösen Európában, ami üzleti szempontból is kedvező lehetőséget jelent az ezen a területen működő cégek számára. Az Energy Independence tulajdonosai által hozott széleskörű tapasztalat és piaci kapcsolatrendszer lehetővé teszi, hogy a cégcsoportunk által biztosított háttérrel a 8G Energy gyors növekedést valósítson meg.” – emelte ki Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Holding alapító-vezérigazgatója.
„Úgy gondolom, hogy a Biggeorge Holding cégcsoport tagjai számos területen segítik majd a tevékenységünket és lehetőséget nyújtanak arra, hogy integrált, a teljes értékláncot lefedő szolgáltatásokat alakítsunk ki mind az ipari, mind a lakossági szegmensben. Együtt szeretnénk majd működni a lakossági szolgáltatásokban az Otthon Centrum és az Openhouse több mint 220 ingatlanirodájával, a Dome Facility Services Grouppal a nagy energiafelhasználó ügyfelek további elérésében, és a Biggeorge Property Nyrt.-vel a projektfejlesztési, kivitelezési, finanszírozási és alapkezelői területeken.” – mondta el Fehér Róbert, a 8G Energy Holding Zrt. vezérigazgatója.
„A hazai energetikai szabályozás átalakulóban van, sok még a bizonytalanság, azonban az irány egyértelmű. Hatalmas az igény az ügyfeleink részéről a komplex, testreszabott megújuló energetikai megoldásokra és kormányzati oldalról is hangsúlyossá vált az átállás támogatása. Számos nagyvállalati partnerünk vesz részt például a kormány által meghirdetett Gyármentő Programban, amelyet egy nagyon előremutató és üdvözlendő kezdeményezésnek gondolok. Bár nagyon sok cég működik, elsősorban a napenergia területén, mégis kevés olyan szereplő van, ahol más megújuló forrásokat, illetve a hagyományos ellátási formákat is integrálni tudó szakmai tapasztalat, piaci kapcsolatrendszer, minőségi megvalósítási képesség és tőkeerő egyaránt megvan, ezért nagyon bízunk abban, hogy meghatározó szereplőivé válhatunk ennek a formálódó iparágnak.” – hangsúlyozta Tótth András, a cég stratégiai igazgatója.
A BN Ingatlanfejlesztő Zrt. által támogatott megjelenés.
A Biggeorge Holdingról
Az 1991-ben alapított Biggeorge Holding az egyik legnagyobb magyar magántulajdonú ingatlan fókuszú, vertikálisan integrált cégcsoport. A Biggeorge Holding az ingatlanfejlesztéssel és befektetéssel foglalkozó Biggeorge Property Nyrt. mellett, az ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó OC Holding Kft.-nek, a Biggeorge Property projektjeit kivitelező GroundUp Kft.-nek, a kisvállalatok finanszírozásával foglalkozó BG Finance Zrt.-nek is többségi tulajdonosa, továbbá 50%-os részesedéssel rendelkezik a létesítményüzemeltetéssel foglalkozó Dome Groupban.
Az Energy Independence Kft. alapítóiról
A társaság két alapítója Fehér Róbert és Tótth András több évtizedes energetikai piaci tapasztalattal rendelkezik. Fehér Róbert korábban a MOL különböző leányvállalatainál szerzett széleskörű energetikai tapasztalatokat energiaipari projektek menedzselésében, üzletfejlesztési területen, illetve a hazai és nemzetközi gáz és villamosenergiapiaci szabályozás kialakításában. Jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett az Európai Gázipari Társaságok Szövetségében a MOL képviselőjeként. Ezután a megújuló energiapiacon részt vett több jelentős méretű naperőmű fejlesztésében és kivitelezésében. Tótth András több jelentős energetikai vállalatnál dolgozott. A Boston Consulting Group energetikai tanácsadójaként részt vett a hazai villamos- és földgázpiac liberalizációjának előkészítésében és az ahhoz kapcsolódó piaci modellek és szabályozási környezet felállításában, több vezető pozícióban dolgozott az E.ON Földgáz csoportban, majd az MVM-ben, 2017 óta foglalkozik megújuló energia projektekkel.
Sajtókapcsolat
Fehér Róbert, 8G Energy Zrt. vezérigazgató: feher.robert@8genergy.hu, +36 20 538 7930
Nagygyörgy Tibor, Biggeorge Holding vezérigazgató nagygyorgy.tibor@biggeorge.hu, 06-1-225-25-25